Ha valaki három évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy figyeld csak Priyankaból egyszer majd énekesnő lesz, hát nagy valószínűséggel kiröhögöm. Talán még fogadtam is volna - vele, hogy nem, ez nem történhet meg. Erre megtörtént. 2012-et írunk, igen, nézem a naptárat itt és jó helyen járunk, nem álmodom. A tények pedig önmagukért beszélnek: írok egy posztot az In My City nevezetű dalocskáról, amit pont ő ad elő. Mert miért is ne cáfolna rám, nem igaz?   

Persze visszagondolva voltak előjelei (jók-nem jók) ennek az egész éneklősdinek. Ahol már megmutatta magát, a hangját egyszer kétszer háromszor, de nem volt az olyan shreya ghoshalos iksz faktoros csoda, hogy azt valami ilyen kövesse direkt mód. Mert igazából minden színész megpróbálkozik vele, az énekléssel előbb-utóbb bwban, hisz ez India, nincs ebben semmi különös. Viszont senki sem ment még el ennyire messze, mint PC. Ő viszont Amerikáig vitte, meg se állt addig, amíg a faternak az álmát nem hozta össze. Jó gyerek a háznál, de talán illdomosabb lett volna kicsiben kezdeni. (És akkor ezzel itt már el is kezdtük ekézni picit nagyon bw legszebb színésznőjének énekesi karrierjét, ami khm még el se kezdődött igazán.)

Hiszen PC nem sz*rral gurít, élből ugrik egy seggest a nemzetközi vizekre (NFL alatt debütált!!!négy44, alant), hogy neki ott van és lesz helye majd később. Lehet, nem zárjuk ki, lásd a fenti példát vele és az énekléssel kapcsolatban, viszont akkor is nagy falat ez egy olyas valakinek, akiről pontosan nem tudni, hogy mire képes éneklés-ügyileg. Valljuk be, cserkészbecsszó, a korábbi videók, de még ez se (mindjárt erről is) győz meg senkit arról, hogy nem lesz belőle pl. egy desi rebeka blek. Vagy a RA ONE - zenében, ami hát inkább termék lett nem is egy film, oszt reklámoztak össze-vissza határon innen meg tengerentúl mindenhol. Oké hallak, igazad van abban, hogy az oddsok fifti-fifti, de szeretnék meglepődni, mint sem csalódni, jót, nagyot pofára esni, hogy megint de nem volt igazam. 

De folytatom. Jóllehet az én játszóterem nem a zenebisznisz (amúgy is senkiháziak kezében van az, a szakma), de azért nem hiszem el, hogy nem volt senki, aki azt mondta volna Prinek lúk förszt dzsászt in India, oké, majd méjbi mehet ki széles körben világgá kürtölve, ha annyira  befutottál már, hogy kint is hallottak rólad közbe-közbe. Talán megért volna egy misét, nem tudom. Még akkor is, ha ezer százalék, hogy persze imádták volna odahaza. Amúgy semmi más ellenvetésem nincs a nemzetközi szerepléssel, sőt akár jól is elsülhet neki. Drukkolok komolyan. Az esély ott pattog az ő térfelén, csak kurvára hiányzik az a három pontos, amivel megnyerné magának a hallgatókat.

A baj ott kezdődik, hogy autotunenal ez alig ha fog sikerülni, valaha is. És akkor elérkeztünk tényleg-tényleg konkrétan az In My Cityhez. Ami tegyük tisztába gyorsan, egyáltalán de nem indiai muzsika, minden dallamelemében nyugati modern, trendi, durván széteffektezett hangzásvilággal alápakolva. Viszont még így is a tucatpop kiváló jelen képviselőinek egyik tesója lehet, mert annyi újat mutat, mint azok. Nem sokat, ergó semmit. Szóval beáll ebbe a libasorba, alig-alig tűnik ki közülük. Nem lett és nem is lesz fekete bárány, ami akár egyfajta bók és dicséret is lehet egyben PC-nek, a dalnak, a készítőknek. Nem utolsó sorban rádióbarát, egy jó klip (ilyen beautyval, ah izi) mellett sokra viheti, ha ki nem kezdik nagyon, ahogy Pri hangját az énekprocesszor, hogy hallgatható legyen egyáltalán. Khm.

De itt a vége. Nem oltom -tovább. Már csak azért se, mert jön a csattanó. Ami annyi lenne, hogy minden hibája ellenére szeretem ezt a dalt. Jól olvasod. Szeretem. Hallgatom. Újra és vissza. Van ilyen, szokták mondani. Guilty Pleasure. Tudod, hogy nem, ott van benne az, amitől nem működik, nem működhet, és mégis a fene vigye el, a boom goes the dynamite pillanat beesik, mindannyiszor megvan.

Nem PC miatt, mert annyira a múzsám, i am in love, hanem a dal az ok, mert slágeres, fülzsírtépő, dallamtapadó, légéneklős, aládanszolos az egész. Megfűz, bemászik, aztán kitörölhetetlen lesz. Ennyi. Ezek után kit hol és miért érdekel az továbbra is, hogy PC most tud énekelni vagy sem? Szerencsére valamikor album is jön, akkor már csak kiderül valami, hogy a szépség mögött torokban, hangban nem szörnyeteg lakozik, hanem még valami szépség.