Ha hiszitek, ha nem, szeretnénk szeretni PeeCee legújabb dalát, de már csak azért se sikerül. És ez csalódás. Pláne úgy, hogy a legutóbbi Exotic még hallgatható is volt, vállalható, meg egynyárisláger. Miközben az új dal, az  I Can't Make You Love Me egyáltalán de nem impresszív, kevés, sőt még feldolgozás is. Az eredeti a Bonnie Raitt- féle, ha a cím alapján nem esett volna le. Nyilván ez akár jó húzásnak is betalálhat, meg egyben bw-i is onnan nézve, hogy kopizunk picit, viszont az autotunet lassan le lehetne tenni, el lehetne felejteni, mert már ciki. Hiszen aki látott tőle legalább egy filmet, az jól tudja, hogy ez a hang, az nem az a hang. Ezért kár volt.