Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Énekesnők közt

Nagy történelmi pillanatnak lehetünk szemtanúi, hiszen a felfelfeltörekvő, magas hangokat kergető és álmokat bitorló Priyanka Choprat Britney Spears társaságában kapták lencsevégre.

Ami úgy történt, hogy az indiai színésznő-modell-énekesnő éppen Las Vegasban járt, ahol éppen a pop királynője talán élete koncertjét adta, és éppen még a színfalak mögött össze is futottak, dumáltak, meg örökítettek, mármint egy képet a régi szép idők kedvéért. Meg, hogy az unokáknak majd öreg korban legyen mit mesélni. És akkor kihagytuk a szirupot a meséből, hogy ez annyira nagyra tartja azt, az meg persze hogy ismeri ezt, és körbepuszi-puszi.

Persze azért magas labda, mert nem mindenkinek adatik meg az ilyen, ugye Britney, hogy PeeCee-vel lefotozkodhat. Ez a kép még sokat fog érni pár évtized múlva.  

0 Tovább

Klip: Priyanka Chopra - I Can't Make You Love Me

PeeCee még mindig gyönyörű. Napról-napra szebb. Váó. Még szerencse, hogy a szemünk el van kényesztetve ebben az esetben, ha már a fülünk nem, mert azt jól be akarják csapni, hazudni neki, de nem engedi és nem is kér belőle inkább. Abból, ami itt is hallható, vagy ami éppen nem Priyanka szájából közvetve-közvetlenül. Arra a kérdésre meg, hogy zenetévék szeretik-e majd? Azt hiszem az Exoticot inkább kajálták, csípték, ezt aligha. De vannak még csodák. Lehet egyszer a színésznőből is tényleg énekesnő válik és hallhatjuk énekelni is, már. Ideje lenne. Mert az  I Can't Make You Love Me visszaesés, nem az, amit várnánk, vártunk tőle. A klip még csak-csak.

0 Tovább

Priyanka Chopra - I Can't Make You Love Me

Ha hiszitek, ha nem, szeretnénk szeretni PeeCee legújabb dalát, de már csak azért se sikerül. És ez csalódás. Pláne úgy, hogy a legutóbbi Exotic még hallgatható is volt, vállalható, meg egynyárisláger. Miközben az új dal, az  I Can't Make You Love Me egyáltalán de nem impresszív, kevés, sőt még feldolgozás is. Az eredeti a Bonnie Raitt- féle, ha a cím alapján nem esett volna le. Nyilván ez akár jó húzásnak is betalálhat, meg egyben bw-i is onnan nézve, hogy kopizunk picit, viszont az autotunet lassan le lehetne tenni, el lehetne felejteni, mert már ciki. Hiszen aki látott tőle legalább egy filmet, az jól tudja, hogy ez a hang, az nem az a hang. Ezért kár volt.    

0 Tovább

Nem a 99 a fontos

Hanem az egy, aki mindent visz, az első. Aki most, idén Piryanka Chopra. Rákerülhet tehát képzeletben a korona, mert az indiai Maxim szerint 2013-ban a legszebb nő ő volt, és senki más. Nem Katrina vagy Deepika, vagy akárki külföldről érkezve, hanem a modell, színésznő és énekes. Gratulálunk, egy rossz szavunk nincs és nem is lehet ellene.    

0 Tovább

Guess Who?

Hát Priyanka Chopra. Aki a modellkedés, színészkedés, éneklés bermuda háromszögéből kitörve, azok mellett már azt is elmondhatja magáról, hogy egy nemzetközi, világszerte ismert márka reklám-kampányarca lett a minaptól. Na ez a Guess.

Akik történetük során először 'brown rang' hölgyet választottak, a vezérigazgató nagy örömére. Mert, ha hinni lehet a híreknek, akkor ő nézte ki magának, és szerette volna itt látni, izé itt is van. Éljen, meg gratula neki, mármint Peeceenek.

Akit pedig még mélyebben el akar merülni az ezzel kapcsolatos részletekben, annak a tovább kattintás lehetőségét is a kezébe adjuk, élhet vele, olvashat róla még, meg több kampányképet is szemügyre vehet. Lassan pedig akkor mindenhol kezdhetik kapizsgálni ki lehet ez a nő. Zsír.      

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek