Akik már látták az Agent Vinodot, azok azt írják, hogy ez a zene, a GBGB mindjárt a film elején hallható, a főcímnél. Mégpedig pont, pontosan így, ebben a formában. Ami már csak azért is érdekes, mert a hivatalos soundtracken ennek az off vocal verziója szerepel ez meg nem. Az hogy lehet?

Pláne úgy, hogy Pritam mindent összemikszel, remikszel, feldolgoz, itt meg, ebből csak instrumentalba kapjuk az apollo 440 egyik slágerére hajazó (Dr. Pritam Pál) theme songot. Hogy is van ez most akkor? Válasz az nincs, egyelőre. 

Csak a zene. Amiből nagyon remélem, hogy valamikor, idővel lesz majd több is mint két perc, mert nagyon tapad a fülbe. Akarom.