És még mindig tudják fokozni. Mert amikor már azt hiszed, hogy nem, nem tudják majd a Jokernél megfejelni az előző kép és akármilyen kontentet, akkor de, bekopogtatnak egy ehhez hasonló őrülettel. Megáll az ész.

Jóllehet S. Kundernek fel is kötnie azt, ha nem akar leégni. Hiszen a színészei (Sonakshi-Akshay) a Rowdy Rathoret sikerre, blockbusterig vitték, és furán venné ki magát, ha itt erre nem kerülne sor és sör. Ez persze tiszta elmélet, és belemagyarázás... lehetne. Ha a hírek szerint, a cast és a rendező személye közt jó lenne a vizony. Viszont erről szó sincs. Akkor ez egy nem jó előjel. Úgy van. Az meg a pláne, hogy erre fel még csúszik és csúszik bemutató.

Magától értetődő azt hiszem, hogy a Rowdy Rathore bezavart a képbe. Nagyon.      

Én azért ettől még reménykedem. Mert az igazság, hogy vevő vagyok lennék az ilyen hülyeségre. Egyedül attól félek igazán, hogy itt ez a vicceskedés majd kicsit erőltetettbe megy át. Pölö túlspilázzák. De oké, ennyire előre most nem menjünk, hiszen semmi pontosat-hivatalosat nem tudunk még róla, ezért várjuk csak meg szépen-okosban azt az első előzetest.