Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

BoB'13: Az év legjobb nem bw, indiai (film)zenéi

Lehetnénk most elfogultak, és mondhatnánk azt, hogy a bw filmzenék voltak az idén a leghangosabbak, a legnépszerűbbek, nem utolsó sorban a legjobbak is, de azért ennyire most se volt és mégse egyszerű a történet.

Mert, ahogy a filmek esetében el kell ismerni, hogy dél és más egyéb nyelven működő, régióhoz tartozó filmközpontok vitték el a pálmát, úgy a hallottak futottak még kategóriájában is volt szerencsénk találkozni az év folyamán nem egy és kettő igazán ütösebb, évzenébb daldarabbal, ami nem éppen volt hindi.

Ettől még imádnivaló marad bw, és tényleg nagyon sok jó zenét köszönhetünk neki 2013-ban (erről majd egy másik listakor), viszont neki is, nekünk is jobb, ha vannak még további indulók a szakmában, ahhoz közel, mert így az életben, évben legalább még több zseniális indiai muzsikára van esély. És lett is.

Egy top10 pont ki is lett centizve belőlük, bár volt eredetileg sokkal több is, ám a kedvencek ők itt, személyre szabottan. Meg is indokoljuk miért, és meg is mutatjuk, hogy a diszkók népe se keverje a szezont a fazonnal, bw-t valami mással. Ezek itt azok, a mások, hol kannadai, tamil, telugu, malayalam alkotások filmzenéi, vagy sorozatoké, rappköltemények társaságában. Fákje.

A lista tehát elég színes, vegyes meg unikum. Iszkoljatok, twisteljetek, rázzátok a tooht, vagy csak képedjetek el, dobjátok le a szempillákat, mert ennyi jó nem bw dalt hátán nem hordott idén az internet. Csak itt, csak most, csak úgy. Úgy van. Legyen.

0 Tovább

BoB'13: Az év legjobb mashupjai

Tavaly divat volt, most meg idén már divatabb lett (nemcsak) bw filmzenéket fűszerezni csak úgy. Talán minden tizedik filmre jutott is egy mashup, ami nem sok, de pár évvel ezelőtt még azt se tudták ott, hogy ilyen létezik, vagy ha tudták, akkor nem volt ki csinálja.

Szóval, ahhoz képest nagyon bejött a számítás. Meg alapból sem butaság egy olyan országban ennek vállalkozást nyitni, ahol a filmek úgyis a dalokra épülnek. Van létjogosultsága.

És mégha nem is gombamód szaporodnak, de szép számmal szerepelnek, és kapnak helyet soundtrackeken, vagy külön, külön videóban, esetleg filmek végén, stáblisták alatt bevágva, a legjobb pillanatokkal aláfestve. Így kell ezt. De ha nagyon beindul a szekér, lesz ez másképp, rájönnek majd hogyan máshogy.

Addig viszont a képlet adott, ami egyszerű. Van 3-4 húzónév a szakmában, aki szakmázik, és adja a nevét ilyenhez, sőt nem is csinálja rosszul. Nyilván neki is van rossz napja, és az se utolsó, hogy miből dolgozik, de ha minden kirakó a helyén van, a helyére kerül, akkor abból mindenki csak nyerhet. Ő, a film, meg mi is. Annál jobb leosztás alig ha van.

A most következőkben a zenemaszalázás helyi nagykövetei adnak ízelitőt abból, hogy ők hogyan csinálják. Egészen jól. Hiszen csak és csakis a legjobbakat hoztuk el, és mutatjuk be.

Nincs is más hátra, menni előre fejjel a zenének, aztán ne lepődjünk meg, hogy ha az egy másodpercre jutó azonos ütemek összáma érthetetlenül kevés lesz.

0 Tovább

En Fuse Pochu

Nem egyszer és nem kétszer mondtam már, hogy élek-halok az Arrambam (tamil nyelvű, kollywoodi) filmzenékért, ez nem új, de az viszont már az, hogy a dalbetétek is istenkirálycsászárak lettek mellé, felé, alá, mindenhogyan, ahogy az mellékelt videó is mutatja. Élmény nézni például, ezt, az En Fuse Pochut. Szárnyaljunk mi is akkor, vele együtt, ha már a Sólyom Airways nem teszi éppen. A szerelemért meg tudjuk bármit. Bár hősünknél és választottjánál jobban ezt senki se tudhatja. Kurvajó. 

0 Tovább

Iravinil Oruvanai és Penne Naa Enna Solla

Említettük, hogy Anirudh volt olyan rendes és besegített Harris Jayarajnak az Irandam Ulagam filmnél. Ugyanis plusz dalokat szerzett, ezekkel járult hozzá a már meglévő zenei alapanyaghoz. De ez nem elég, hiszen a számokat hazánkban, Budapesten rögzítette, vette fel a szimfonikusok hathatós segítségével. Az Iravinil Oruvanai és Penne Naa Enna Solla már és pl. ilyenek. Persze azt nem nagyon tudjuk, hogy van e még, de jó lenne, ha lenne még, mert ezeket hallgatva, pici elfogultság ide vagy oda, nagyon szépen szólnak és tényleg Anirudh kitett magáért. Megint. Pont ezért, ezekért szeretjük igazán és tartjuk frenetikus zenei rendezőnek, aki előtt ott a fényes jövő. De ezt ő is pontosan vágja, hiszen úgy tudni, időközbe már első saját nemzetközi(bb) slágerére készül, hogy kitörtjön meg betörjön vele a nagyvilágba. Sok szerencsét hozzá, mi ott vagyunk mögötte. Ezeket a dalokat meg addiglen köszönjük, mert azért a miénk is, legalább annyira, mint a Suzuki.    

0 Tovább

Endrendum Punnagai trailer

Az újvilági kollywoodi bromancek úttörő császára lehet ez a film így első trailer ránézésre. És bár a zenei anyaga (meghallgatás után) hagy némi kivetnivalót maga után, de ha ez a zseniális cast, és hangulat megmarad a filmre tovább, akkor egy árva szót nem szóltunk e miatt, mert hogy a fülünk unatkozik, és nem lett kielégítve teljesen.

Persze azért az is igaz, hogy 2013-ban már a jó zenék se jelentenek sokat, anélkül is lehet egy indiai film igazán minőségi. A kérdés csak az, hogy az Endrendum Punnagai ez utóbbiak közé tartozik, fog tartozni majd, vagy sem.

Amúgy meg a trailer nagyon bevállalható, miközben az tisztán látszik, hogy a sztoriért nem mentek messze, nem keresték sokat a készítők, míg ezt találták meg és ki. De ez legyen legnagyobb bajunk vele, ámen. Ó prijáááááááááááá...

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek