Mert elugrott megnézni a testvért (Kareena Kapoor) hogysmint, meg talán Bhandarkarnal próbált még valami szerephez jutni a jövőre nézve. Hátha.
Kareena Kapoor a Rowdy Rathoreban
A színésznőnek nem megy, hanem nagyon gurul az a szekér. Pár napja írtunk éppen arról, hogy a Dabangg folytatásában fog item girlt játszani - ingyen, és most pedig kiderült: cameozni fog a Rowdy Rathoreban is. Itt egy jelenetben és dalbetétben találkozhatunk majd vele, amiket egyébként már fel is vettek vele a múlt héten. Erről képet is kaptunk, de be kell érni aztán ennyivel. Mert a készítők szeretnék, ha legalább az meglepetés lenne, hogy hol tűnik majd fel, valahogy így festve.
1 ingyen item number = 1 BMW
Pár órával ezelőtt posztolták ki elém az alábbi tweetet, amiben az áll, hogy Kareena Kapoor egy BMW-vel lett gazdagabb a tegnap óta, miután Salman Khan megajándékozta. Hogy miért? Azért, mert a színésznő FREE elfogadta a felkérését a Dabangg 2 egy item numberében való szereplésre. Milyen szép gesztusok találkoztak itt hirtelen.
Egyébként ez egyáltalán nem új bwban. Inkább trendféle. Hiszen egyre többen vállalnak, vállalják el ingyen ezeket a cameos felkéréséket. Egyrészt azért, mert a barátság már csak ilyen, másrészt meg mert a kapcsolatokat ápolni és őrizni kell valahogy. Amit így is lehet. Miközben menő járgányok, kerékpárok, jetek találnak gazdára nagyon könnyen. Az más kérdés, hogy Kareenanak már van két, egy fehér és fekete színű német járgánya már, de talán nagy az a garázs, hogy elférjen benne még egy.
Aunty Ji, Aunty Ji get up and dance
A desi elviszes, jazzes, milf szong. Az Ek Main Aur Ekk Tu teljes hosszúságú betétdala, ami annyira bár nem szenzációs, mint egy Aahetin pl ugyanerről a korongról, de el kell ismerni, hogy a videóval ez is jobban szól. 2:35-nél pedig még Imran Khan felesége Avantika Malik is feltűnik benne, akinek nem ez az első bw szereplése. Korábban a Jaane Tu Ya Jaane Na valamint az I Hate Luv Storys mozikban (mindkettő Imran Khan főszerepléssel) is ott volt cameozott egyet. Most meg itt.
Utolsó kommentek