calacitra

Mégis mire számítsunk akkor, ha már a címben is előrevetítik, hogy mire számítsunk. Elszabdul a Punjabi POWA Himesh tollából. És itt a Himeshen volt a hangsúly. Habár megjegyzem, minden élcelődés nélkül a PM se rémgyenge, sőt. A Keeda után beállhat a sorba, de azért a másik szemem sír, hogy lehetett volna ezt magasabban is.

Ez a Kill Dill dalelőzetes nem is azért szerethető, amilyen, hanem ahogyan amilyenné válik. Mert a végtermék bár szuper érzést kelt, mégis annyira nem kap el a lánc, mint ahogy egyiknél se, mert a SEL most és soha többet kitett magáért. A Nakhrileyre is az az egyenlet róható fel, ami nem más, mint a szem>fül. A 90-es évek meg és felidézése nyílván partiban van, nem mehetünk el szó nélkül mellette, de a csomagolás a mindent vivő.

Majdnem egy éve ilyenkor pont ugyanígy egy Prabhudheva dalelőzetes borzolta a kedélyeinket. Hiszen ki tudná elfeledni a Saree Ke Fall Sat. Nem is tudjuk, vagy tudja most a Keeda. Nem ellenfél annak. Hiába az ausztriai jelenlét, PD koreo megőrülése itt is, vagy Himesh fülmegkapó akkordjai, nem lesz a kedvesem hosszú távon. Érzem én is a régiségét meg hogy a beatek ütnek, ez viszont kevés. 

Happy Ending. Sachin-Jigar. Raj&DK. Ez azt hiszem mindent elmond, amit el kell a következő dalbetétről. 

Ha most indiai lennék akkor szeretném a Happy New Yeart, vagy legalábbis megnézném, amikor csak tehetem, ha meg kritikus, akkor meg nem, fúj. Hiszen szerintük egy OSO-nak még a cipőjét se sikálhatná ingyen Farah Khan új mozija. Hiába a sztárkavalkád, vagy felfújt dalok és betétek, mint amilyen ez a Sharabi is, mert filmként sok mindent nem tud felmutatni.