A negyvenes évek legmeghatározóbb eseményei kétségtelenül a második világháború és a - brit birodalomtól való - függetlenné válás voltak. Ez utóbbi 1947. augusztus 15-én történt meg és fordulópontot jelentett az ország életében. Új nemzetállamok születtek és megkezdődött Pakisztántól való szétválása, aminek következtében sok millió muszlim indult Pakisztán felé. De a megszülető Pakisztán területéről is hinduk tömegei vándoroltak Indiába, útközben milliók pusztultak el. India a különválás után is sokszínű maradt. Köztársaság lett, államok szövetsége, amelyeknek mindegyike megőrizte a maga kultúráját, nyelvét és a hagyományát. A szétválás azonban a filmiparra is kifejtette hatását, a filmkészítők többsége Pakisztánból Bombaybe vándorolt, ma pedig a filmipar jelentős részét az ő utódaik alkotják.

Még a háború idején egy fellendülés volt tapasztalható az ország filmiparában. A filmgyártás megerősödött, nemzetközi színtéren jelentősebbé vált, de India stúdiórendszere mégis a végnapjait élte. Bizonytalanság jellemezte, amelynek okai voltak azok a független gyártó cégek, amelyeket a gyors profit reményében számos vállalkozó hozott létre. A függetlenek népszerű színészeket, rendezőket, és dalszerzőket csábítottak el a stúdióktól, akiket sok esetben törvénytelen megállapodások keretében fizettek ki. Ezzel szemben a régebbi vállalatoknak versenyezniük kellett a személyzetért. A stúdiók nagycsalád-ideológiája ezzel végleg összeomlott.

Bár a nagyvállalatok, mint a New Theatres és a Bombay Talkies a háború idején is készítettek filmeket, de hatalmuk megrendült, köszönhetően a vertikális integráció elmulasztásának valamint a fentebb említett átmeneti „gomba módra szaporodó gyártóknak”, akiket csak az akadályozott meg a piac elözönlésétől, hogy a kormány háborús megszorításokat vezetett be a befektetésekre és a filmnyersanyagra*. Mindeközben elszabadult a feketepiaci nyerészkedés, s a filmkészítést a feketepiac haszonlesői pénzmosásra használták.

A háború utáni világ filmtermésének óriási hányada Indiából származott, ekkor szereztek először nemzetközi hírnevet az indiai filmek (Kapoor által). A mozi vált a helyi földművelők, mind a városi munkások legfőbb szórakozásává, a stúdiók gyártó cégekként tönkrementek, a bankok nem fektettek be a filmiparba. A gyártók sok esetben maguk finanszírozták a munkálatokat, kegyetlen piaci helyzet alakult ki. Sok film befejezetlen maradt, a sikeres produkciók nyomán tucatnyi másolat és folytatás született, míg a felkapott színészek 6-10 filmben dolgoztak egyidejűleg. A produkciók száma egekbe szökött, még az 1960-as évek elején is 250 és 325 között mozgott évente, de ez már az aranykor meséje, ami egy következő nagy időszaknak tekinthető az indiai filmtörténetben és egyúttal a bollyszagában is.   

* az 1950-es évek elején alakult meg a nagyobb filmgyártó régiók cenzúrahivatalait, koordináló tanács: a Központi Filmcenzúra Tanács is, ami betiltotta a szexuális tartalmú jeleneteket (ideértve a csókolózást és az „illetlen táncot” is), valamint a politikailag vitatható témákat.