De mielőtt még teljesen elvinne a hév, azért jegyezzük meg, hogy Yo Yo Honey Singh új dalának előzetéséből pont az nem derült ki, aminek ki kellett volna alapjáraton. Mármint a zene maradt otthon többet. És inkább a klip történetére fókuszáltak ebben a szűk 45 másodpercben.

Márpedig egy-két vokálos téma is elfért volna bele bőven, így viszont anélkül augusztus 26-ig  kénytelenek vagyunk várakozó-vigyázó állásba helyezkedni. Plusz izgulni azon, hogy azért nem minden a szemre ment el, mármint Sonakshi, és/vagy helyszín-ügyileg (meanwhile in kalifornia), sztorilag (valaki már Maaron5 copyizik). Hanem a fül is megkapja, amit megérdemel és megkíván egy olyan előadótól, mint Honey. Félek attól, hogy az előbbi fog bekövetkezni. 

A Desi Kalakkar, mert ez a címe, viszont első blikkre teljesen padlófogásra készíti az embert, hogy ezt pont egy punjabi rappertől látjuk így. Tetszik na, és akkor még finoman fogalmaztam. Legyen állat! Ezek után kötelező büntetnie. 

Egyébként azt csiripelik, hogy YoYo a következőt már Jacquelinenel forgatja, durvaság.