calacitra

Az is egy hatalmas szempont, hogy a foci betört Indiába (elindult az ISL), de még ha ez nem is túlzottan hoz lázba minket, az mégis csak a leglegleg, hogy ez bizony csomó dalt von maga után. Klubhimnuszokat, amilyen pl. az Atletico de Kolkatanak van - megklippesítve. És talán nem ferdítettünk nagyon és nagyot, amikor azt merészeltük 140 karakterben megasszondani róla, hogy az összes ebévébé hivatalos himnuszát kenterbe veri. Yep. u.i.: Innentől fogva csak ennek a csapatnak szurkolok, senki másnak.

Nyílt titok, hogy imádom, amit Ayushmann a zenében és azzal képvisel. Így mindig örömmel fogadom, ha leporolja az iskolai dalszövegeit, felénekli, és Rochak Kohli kollaborálásában a világ felé közvetíti azt. A legújabb ilyen nem is éppen egy filmzene, hirtelen el se tudom képzelni valahova, bár a Pani Da Rang se arról lett híres, egyedül is betonbiztosan tudott érvényesülni. Nem kellett neki betét se. Na a Mitti Di Khushboonak ha lenne se tudna mit kezdeni vele. Mert ez nem jön át, érezni rajta, hogy ayushmannos, ám nem annyira, hogy ez kiemelje a tucatból. Harmatgyengécske.

Napizene YoYo Honey Singhtől. Aki ezt az évet már kipipálta, és bőven felülmúlta a tavalyit már most. Pedig azért ez is hullámvasút volt, 2014-ügyileg, viszont a jó több lett, a rossz emlék, élmény meg a kevesebb. A love doset pl. e kettő közé lőném be. Annyira love/hate, szeretem utálni, meg utálom szeretni egyszerre. Nem is a diploma meg élete munkája, viszont kiteheti az ablakba minden kétely nélkül. 

Arjun+Weeknd+Justin Bieber=Rigul Karla, aki azt vette a fejébe, már elég régóta, hogy új színt hoz az indiai zenei világba és ezzel tör be a bizniszbe. Ami annyira nem sikerült jól, mint gondolom tervezte, hiszen ki hallott már róla, viszont már csak azért se tér le, hagya maga mögött a múltat, hanem viszi tovább a jelenben a jövőbe át.

A következő dala is ilyen, cím szerint a Swagger Boy, amitől ugyancsak nem lesz hangos az indiai Class Fm, vagy lesz állati népszerű a hallgatók körében az szinte biztos. Már a kommentek között mazsolázva is olyanokkal lehet találkozni, mint hogy ez túl lassú, ami azért szembeszökő látlelete annak, hogy ottanság miként is viszonyulnak, tudnak, ismerik azt, amit pl ő vagy mások csinálnak.

Ettől még ez nem túl profi, inkább korrekt munka. Mutogatni lehet, de ismertség terén halálra van ítélve.  

A poszt címe akár lehetett volna az eltűnt idők nyomában is. Hiszen a most következő dalban olyan bwban is népszerű és híres maestrok közreműködtek, szebb szóval kollaboráltak, akik az idén nincsenek a rivaldafényben, ha a filmzenék palettára tekintek.

Azt, hogy ez mennyire indokolt vagy jött össze csak úgy sajnos, nem tudom, de azt igen, hogy míg Rahet Fatah Ali Khan legalább önálló albummal jelentkezett, addig a Salim Sulaimanról ez nem mondható el, brühü. Persze a héten már ez a második feltűnésük itt a blogon, viszont mégis csak szeptember van, itt volt az ideje na.

A dal meg a Habibi névre hallgat, amit ők hárman párban együtt vezényelnek le egy klip kíséretében. Ha pedig ez se lenne elég, akkor ott van az 50% svéd meg 50% görög származású Elli Avram, aki mára már bw színésznővé is avanzsálodott a Bigg Boss regnálást követően. És ahogy azt láthatjuk, ha táncolni kell akkor se jön túlságosan zavarba, éljen is az eyecandy rovatunk legcsiszolatlanabb gyémántja.   

Valamint, hogy teljes legyen a kép, akarom mondani gloáblis, multikulti, úgy a dal már inkább valamilyen arab beütéses, de ezt nem szándékom a számlájára írni, mert elég jól él vele, kihasználja, bár nem is fűszerezi túl, csak mértékkel adagol. De adagol. Nem először hallgatom meg már a bejegyzés írása alatt, és nem is utoljára. Amihez Elli se kell hatványozottan, nélküle is elboldogul a Habibi.