Régen volt már Lootera-hír itt, de az igazság az, hogy a filmet azért kint már javában promózzák, marketingelik, ahogy és ahol csak lehet. A főszereplők például elmennek ilyen tévés műsorba, olyan rádióba, interjúznak, utaznak, válaszolnak ugyanarra a kérdésre már 6768332. alkalommal is, de hát ilyen ez a bwfilmszakma. Ebből nyilván mi keveset látunk, érzünk, nem jön az le, ide át, hogy mennyire komoly meló is ez,  de az. Mert a forgatás egy dolog, oké a legkomolyabb része a filmgyártásnak és készítésnek, de ami utána van azzal is meg kell -tudnia- birkóznia a színésznek. A folyamat ma már nem áll le ott, hogy felveszik az utolsó képkockát és 'csapót'-papot intenek egymásnak.  

De mialatt végigjárják fél Indiát, még mi is kapunk egy-két dalbetét előelőzetest, minél többet, ahogy csak egyre jobban és egyre közeledik a film bemutatója. A Lootera zenefelelőse ugye Amit Trivedi, aki nem kreált ezzel a koronggal valami felejthetetlen, zseniális évzenékben gazdag scoret, viszont oké mindenki megtalálja benne azt, ami neki tetszik. Nekem pl. ez egészen rendben is van, csak az kár, hogy az ilyenekből kevés jutott a soundtrackre. Pici csalódás ez Amittól, de a film még megmentheti a bőrét.