Nem is néztem végig az új, a sorban a második Lootera előzetest. Már az első is meggyőző volt, persze ott biztosra mennek, ám legyen.

A zenékkel még barátkoznia kell a fülemnek, de valahol azt érzem, hogy Amit ezt túlgiccseskedte, elkönnyelműdködte, miközben azért kint szeretik, jó véleménnyel vannak róla. Meg benne van, hogy majd megszeretem a filmmel együtt.

Ami viszont a nehezebb dió, hogy filmként mi lesz vele? Megállja-e majd a helyét? Írtam korábban, hogy egy másodpercig sem kételkedem abban, hogy Vikramaditya Motwane (az Udaan rendezője) mit csinál, és azt hogy csinálja.

Azonban HIVATALOSAN is fel kell kötnie a gatyáját neki, a filmnek, mert az Aashiqui 2 kérem, magam sem hiszem el, hogy ezt mondom, de az utóbbi idők legjobb bw romantikusa lett (pedig a zenék nagy részét itt se komáltam), JTHJ és társai is elbújhatnak mellette. És mivel egy műfajban utaznak, nagyon kíváncsi leszek mire mennek majd egymással. Akár a nézettség, bevételi statok oldaláról vizsgálva, akár filmként tényleg. Az A2 már bizonyított, egyenesen domborított, dalokban nála az előny, ott a szerva, lássuk akkor ezt meg a medvét.