Van ez az elméletem, miszerint hogy Prakash Jha filmnek ne a zenéjét nézzed. És ez úgy néz ki most sem dől meg, mert a Satyagrahara is pont ráillik, ahhoz megint passzol sajnos. Hiába is a nagy kedvenc Salim-Sulaiman közreműködése ebben az esetben, mert sanszos, hogy idén se fog évzenékben roskadni PJ filmje, annak soundtrackje. De mondom nincs ebben semmi rossz, meg semmi meglepetés. Ezt vártuk, ezt kaptuk. Ettől még elhiszem, ha valakinek átjön. Nekem inkább az üzenete miatt fontos, fontosak az ő filmjei. Olyan ő, mint a zenében AR Rahman. Kicsit több, kicsit kilóg, de desipowaaaa. Elképzelni sem merem, tudom, mi lenne akkor, ha egyszer tényleg jó dal(oka)t pakolnának a (film, jelenetek) segge alá? Winwin.