Törvényszerű volt, hogy most itt ez következik majd. Bw egyszerűen ennyire kiszámítható, na. Legalábbis, ami a filmek marketingelését, promotolását illeti. Hiszen, míg elsőre kaptunk valami egészen táncparkettördöge-figyelemfelkeltő önjelölt party himnuszt, addig ez a most érkezett Aye Dil Bata a maga romantikus énjével hozta az ilyenkor szokásos tiszteletköröket, és egyben kötelezőt.

Meg a jól bevált megszokott napi rutint és papírfomát. Egy sima egy fordított. Egy ilyen hangvételű dalbetét majd egy olyan. Amivel nincs is baj. A dallal annál inkább. Mert a kiemelkedő, kimagasló kezdés, első dal után úgy hiányzott ez, mint a 8-1.

És de jó lenne, ha legalább unalmas lenne, mert tudnék valami rosszat mondani rá. De nem az. Vagy az se. Érinthetetlen.