calacitra

Akkor a Mashallahnak hivatalosan is megérkezett a(z Ek Tha Tiger filmzenei) korongon belüli legnagyobb játszópajtás-vetélytársa. Király! Vagy nem. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hiszen de jó is ez, amikor akad legalább ennyi, szám szerint 2 igazán jó dal egy bw albumon, másrészről deszar, mert csak az egyik viszi, viheti majd el az év legjobb zene, zenéje címét. De erre ráérünk még, a visszajátszások, az összleforgási kreditek úgyis beszélnek majd heyettem. Egyelőre az van, az a nagy helyzet, hogy ez is maximálisan megérdemli(né) a titulust. Nagyon hangulatos, édes, és mégis keserű.

Vétkeztem basszus. Számolok utána: idén már másodjára és megint egy tamil zenével. Először a Moonu féle Idhazhin Orammal történt az meg, mint ezzel a Billa 2 féle Yedho Mayakkammal.

Ami pontosan annyi és az, hogy egyszerűen bele kellett néznem milyen táncos betétet dobtak össze alá, mellé, fölé már ennek a dalnak (egyébként nem is akármilyen dalnak, mert kifejtettem, hogy a nyár legjobb india zenéi között a helye), még akkor is, ha tudtam testem-szívem-lelkem legmélyén, hogy a pár héttel ezelőtti permierre való tekintettel a minőséggel bajok lesznek, nem kicsik. Kvázi nem 720-ba, HD-ba kell majd elszemezni vele. De who cares, és már sasoltam is.

Azt mondja az elején: COME TO MY CLUB. Majd kiesett 3 és fél perc, és arra eszméltem fel, hogy kiszáradt a szám, nyelni nem tudtam. Zsíroskenyér az egész. Csak hát nem az igazi ugye. Arra várni kell. Most ülhetek az asztalnál mint a viktor, várhatok igen a dvd megjelenésre az imfre, hogy ezt nagyba lássam már és élvezzem ki minden egyes másodpercét. Addig meg marad ez.        

Mi a közös Isztambulban és Dublinban? - EK Tha Tiger.

A legleglegelső zenepromó (Mashallah) keleties beatjei és tájai után most már az erős koverizáltság és a dudák felé vettük az irányt. Ami nem rossz, nem is rossz. Fuckyeah. Csek.

Kellemes környezettel, jelmezekkel és háttérkavalkáddal, na meg piszokjó koreográfiával igazolja azt az Ek Tha Tiger, hogy a Mashallah után is van élet. Élete, utóélete. Lehet miért és miről beszélni róla. Külföldön pl. már az oddsokat teszik, vajon hány nap alatt gyűjti össze a 100 croret, és hogy mennyi esélye van a 200-ba is belefutni. Azt kell mondjam, hogy bőven van. 

Még úgy és akkor is, ha halkan jegyzem, hogy a Banjaara nem egy hűdeklassz zene. Sőt. De szerencséjére van neki egy ilyen táncos, színes, picit ünnepi hangulatú betétje, ami miatt képesek vagyunk és lehetünk is újra és újranézni akármikor bármikor. Nem, nem a zenének köszönheti. Valaki szerint a kettő nem is passzol egymáshoz. Elgondolkodtató kijelentés.   

Végezetül pedig jöjjön az, amit már korábban a Mashallahnal is el akartam mondani. Ha valami igazán tetszik ezekben a filmzenékben (most hagyjuk a fenébe a szuper betéteket), az az hogy okosan-ügyesen bele-belerejtenek mindig valamit más-más országok zenei világából. Nyilván azokéból, ahol megfordultak ők és majd a cselekmény. De ez ugye mind semmi, hiszen ezt fűszerezik a saját zenei világukkal, maszalázák. És hát milyen jól, de tényleg jól teszik. Egyszerűen klassz.       

Ha már azt hiszed, hogy mindent hallottál és láttál ami Cocktail-es, akkor inkább irány a templom, mert most jött még egy zenepromó a Luttna személyében. Elég menő. Az is, és legyen az, ha már a film sokak szerint éppen hogy nem az. De legalább az ilyen jófajta zenék kihúzzák a szarból, megmentik.        

Régen volt már a lejátszóban, de amikor az előbb (van annak már 1 órája) előkerült random annyira jó volt újra hallani - ezt a Rock On!! muzsikát, hogy megragadt. Plusz mellette szól, hogy egy ilyen nehéz hét után rámfért már ez a fajta lazaság és könnyedség akár zenében mérve is. Egyszerűen nagyszerű.