Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

JTHJ: Heer

A megdöbbentően, de egyáltalán nem mulatságosan laposra sikeredett AR Rahman és Gulzar féle Jab Tak Hai Jaan filmzenei korong legműködőképesebb, élvezetesebb dalával ébredtem ma. A Heerrel. Mindazok után, hogy tegnap pont ugyanezzel feküdtem le. Taps, taps.

Tehát mondhatni akkor, hogy ettől a másodperctől kezdve életbe lépett a dallamtapadás törvénye, Harshdeep Kaurral az élen. Aki hát egy maga megmenti a soundtracket meg Rahman hátsóját a teljes leégéstől.

Az album verdiktje az dióhéjban, hogy a zseni nem zsenizett, a csoda pedig elmaradt. Olvasom, hogy sokan zenei mérföldkőként tekintettek rá korábban, miért ne, hiszen Rahman legutoljára a Rockstarral ilyet hajtott végre. Sadda Haq és a társai ugye. Na azok aztán zenék voltak. Na és azokhoz képest nagy a kontraszt most. Hova tűnt damon hill ar rahman?

Mert egy darab igazán klasszikusgyanús van csak kilenc közül? Nem ezt szoktuk meg. Nagyon nem. A hype meg egy dolog, kids. Hisz nem arról van szó, hogy nagyon vártuk. Egyszerűen a név kötelez, nem tudsz úgy tekinteni rá, mint ha nem ismernéd, szeretnéd eddigi munkásságát, mindazt amit eddig lekomponált az asztalra. Ott vannak, beszélnek helyette. Helyettem. Ezek után persze csalódás az album. (Egyébként ezzel mindig így vagyunk, vagyok. Hisz Pritam, vagy a többi zenei rendező minden egyes ost-jét ugyanígy várom, mint ezt. Aztán vagy zsíroskenyér vagy nem. 

Végezetül amit meg írtam a tweetbe azt tartom. Egy utolsó esélye még van Rahmannak. Ez pedig YC, az operatőr meg mindenki, aki nem a zenéért felelős a teamben. Hiszen a betétek ott vannak, azoknak talán sokszor nagyobb erejük, hatásuk van a daloknál is. A kettő szorosan összefügg persze, de sokszor egyedül is képesek eladni egy igazán rossz zenét. Úgy, hogy sikerül velül megszerettetni azt, amit korábban annyira nem. Nagyon sok példa van is erre, az utóbbi évekből, szóval méjbi.

De inkább hagyjuk az albumot meg az esélyeket, nem ér meg annyit, amikor itt van ez a Heer. Ami aztán szól és szól, végtelenítve kegyetlenül, megállíthatatlanul. És oké, Rahman azért legalább ezt megcsinálta, ezért megérte, itt jön ki a zsenije, rendben. Egy pötty öröm az ürömben.

Remény, szenvedély, kétségbeesés. Ez mind a Heer. Harshdeep maga. Győztes (a dal) végig, az elektromos fuvolával, a tempóval, a gyengédségével, az üzenetével, amikért nem lehet nem nyúlni az ismétlés után.                     

0 Tovább

A Daddy Cool bwban

A 2009-es (Death of Funeral remake) Daddy Cool címadó dala most egy minden szempontból megfelelő hétnyitány himnusz. Egyszerre dejavu, meghökkentő, de közbe meg baromi szórakoztató anyag. És akkor a koreográfiát, a háttér elemeket nem is mondom, mert ragozhatatlan. Nézni kell, és hallgatni.  

Amúgy nem ez az első Boney M dalfeldolgozás bwban. Mármint lehet, hogy az első volt akkor a bandától, de azóta tudunk másról is. Pl. az idei Agent Vinodban a Rasputin lett hindin feldolgozva.          

0 Tovább

Fukraa

Szombat estére jó zene? Jó a zene! Vagy nem. 

Mert a Rush legmelegebb dalbetét promója nagyon is kevéske lett. Annak tükrében főleg, hogy a Chup Chup Ke milyen volt már innen hallgatva. És ilyenkor hiába is minden klubdansz, Neha Dhupia meg Emraan, ha már konkrétan elalszol rajta. A dallamtapadás meg szemorgazmus itt le van mondva.  

0 Tovább

Kiklikalredi

Ez így is van rendjén. Egy bw szokatlan című és castingú filmhez (mint amilyen a Luv Shuv Tey Chicken Khurana) pontosan valami ilyen hasonló zene legózik, nem más. Ami ennyire vicces, punjabi song, és nem utolsó sorban Amit Trivedis. A rap rész különösen adja, azt Yo Yo Honey Singh szolgáltatja, aki egyébként eléggé felkaptak most bwban. De nem is baj, mert megérdemli.

0 Tovább

Ratta Maar

Őt [dal] még mindig, de nem annyira mint akkor.

Hiszen emlékeztek jól, egy hónapja még azt mondtam róla milyen szuper. És tényleg az, de a SOTY albumon azóta lett másik kedvenc, kedvencebb ennél, igen az Ishq Wala Love személyében. Na így pedig már az sem igaz, hogy egyslágeres lenne Vishal Shekharek legújabb korongja. Csalódásnak csalódás persze, de az első fülkontakt után a hozzájuk tartozó betétek, betétpromók megjelenésével egyre inkább feltornázták magukat a lejátszási összkreditek sorának elejére. Ami szép és váratlan is.    

De nem minden a pro. Mert a videó talán, sőt biztos nem lett akkora bumm. Oké, egy Sana Saeed (KKHH anjali kislánya) befigyel 1:30-nál, és azért a női olvasók sem járnak rosszul a férfi főszereplőkkel, viszont ez nem elég. Habár nem is kevés, hiszen én teamtag vagyok, maradtam, még mindig nézném.      

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek