calacitra

Van a jó poszter. Van a rossz poszter. És van a Phata Poster Nikla Hero poszter. Aminek a feldolgozásához, hogy láthattuk e csodát, az év hátralevő része is kevés lenne. Jaj.   

Nem lövöm le a poént, csak annyit, hogy a Sachin Jigar idei utolsó nagy dobására tényleg nagyot domborított. Kispályázásnak szaga nincs, majd az összes dal a Shuddh Desi Romanceról egybe van, és tényleg bárhonnan hallod ráismersz, mitöbb hallgattatja magát veled. Ezek pedig olyan tényezők, amiknél többet, jobbat az ember fia el sem várhat egy bw soundtracktől.

Már most fáj a hajam, főhet is a fejem, hogy kit is válasszak majd innen a harmadik negyedév legjobb zenéi közé. Ah, egy nagyon nehéz döntés lesz, ehhez képest a szíriai beavatkozás villásreggelis meeting párperces megbeszéléske.

De ha már itt tartunk, és megjött a felhívás a keringőre, akkor gyorsan ki is zárjuk a Chanchal Mann Ati Randomot ezek közül. De nem azért. Mert ez is perfekt, csak kevésbé évzenefaktoros, mint a többi. Tehát nem rossz ez, ettől még vibrál, ahogy azt kell.

A film pedig, a zenéinek köszönje csak meg, mert odáig jutott, hogy már érdekel, és lehet, hogy a bemutatót követő második, harmadik napon már a moziba is elrohannék miatta. Nagy szó.        

Áhhh. Tudjátok vannak azok a filmek, amikre lehet simán beülni, baráttal, barátnővel, mert az annyira szórakoztató és mulatságos. Na ez nem olyan. Csak, hogy tisztázzuk, mielőtt az előzetesre adja valaki a fejét. A Shorts inkább a másik véglet, az igazság, ami odaát van. Ahogy bw mozit még nem láthattunk.

Vagy olykor igen, hiszen Anurag Kashyap keze ebben is benne van. Igen ő az, akiről sokat meséltünk már itt is, hogy nagyon ért a kis költségvetésű filmek nyelvén, és ha rendez, készít valamit, vagy közreműködik is valahol, akkor annak biztos 1% köze lesz a populáris bw filmekhez. De megszoktuk, és szeretjük is, hogy mindig kitalál, meg kitálal. És ahogy új színt visz a maszálákkal teli, tánc és dalbetétektől hangos iparba. Néha ilyen is kell, de nem utolsó sorban azért elég jó darabokról is van szó. 

A Shortsban Anurag nem tett mást, mint fogta a számára oly ismerős Gangs of Wasseypur főszereplőit (Nawazuddin-Richa-Huma), meg a Neeraj Ghaywan, Shlok Sharma, Siddharth Gupta, Anirban Roy és Rohit Pandey rendezőket és hozzájuk adott egykétháromnégyöt történetét. Olyan Bombay Talkies módra, kis rövid sztorikkal, szkeccsekkel, csak underground szinten, nem olyan szépen bemutatva. Nem olyan szépen szépek, mert ez nem az a bw.

És ahogy nyilatkozta is a producer, 'a rövidfilmek nem igazán trendik Indiában, inkább csak egy lehetőség', ahol páran dolgoznak, próbálnak megélni az életben, tovább és előre jutni, küzdeni, nem elesni, csinálni azt, amit csinálnak amihez értenek. Vagy éppen ellenkezőleg egészen mást, de ez már egy másik, harmadik, negyedik, ötödik történet fámája. A Shorts egyébként az elmúlt két évben rengeteg fesztiválon volt jelen, ahonnan, ahogy azt a poszteren is odatették, szép számmal díjakkal is hazatértek. Mert hazatértek. És ha minden igaz, már július óta látható is volt a mozikban. Remélem mi is kapunk belőle majd, mert ez must-see.    

Már említettem, hogy Ranbir helyében ezt nem írtam volna alá. Ha én álltam volna ott, a helyében, helyette, akkor nem történt volna meg az, ami. Hogy a Besharam megszületett. Ezt azóta is tartom, nem szívom vissza, még akkor is, ha a film megtekintése nélkül mondom, túlzottan is szkeptikusan és kissé rosszmájúan (azért röhögve várom, hogy ne legyen igazam).

Most azonban továbbmegyek, emelek a téten, és azt állítom, hogy Lalit Pandit is rossz lóra tett ezzel a filmmel. Az egész soundtrack ugyanis inkább emlékeztett egy Sajid-Wajid féle szerzett korongra, mint sem azokra a régiekre, amikből aztán tényleg klasszikusok lettek. És azért ez szomorú na, ezen a téren is többet vártam volna a Besharamtól. Desi nagyon, azzal baj nincs, a táncbetétre sem lehet húzni a szánkat, mégis olyan érzése van az embernek tőle, hogy majdnem, de nem. Ez meg a legrosszabb, olyan mintha Messi kihagyna egy tizenegyest, vagy nem nyerné meg 79326 alkalommal az Év játékosa címet. Érdekel, de mégse izgat. 

Tegnap a Boss, ma meg ez. Lehet én nem tudok róla, és akkor most virágkorát éli a maszálá bwban?

Mert az egy dolog Akshay Kumar minden évre tartogatt a puttonyában majd három ilyen filmet, de azért Sunny Deoltól nem nagyon vagyunk hozzászokva. Nyilván az örege(bbe)k, akik láttak már egyet és mást, jól tudják, hogy ő se ma kezdte. És Anil Sharmaval karöltve napokg, hetekig mesélhetnének azokról az időkről, amikor még Sunny volt a sláger a mozikban.

De talán ez még várathat is magára, mármint, hogy nosztalgiázni kezdjenek (Gadar és Border), hiszen idén ők ketten újraírják a bw filmtörténelmet, és visszatérnek, hogy megmutassák: nem csak a khanoké a világ. Gondolom az echte Sunny Deol fanok most nagyon sírnak, meg akik rajta nőttek fel, hogy megélhették ezt is, amolyan érdemes volt felkelni érzés keríti őket hatalmukba.

Viszont a mi esetünkben ez valahogy kimarad, nem jelentkezik túlzottan. Bár teaserről lévén szó nem is kell elájulni tőle, legfeljebb bejelentkeztek és bwilággá kürtölik, hogy novemberben, annak is a végén tessék a változás mellé tenni a voksokat, mert itt már nem minden a bosszúról szól majd, hogy a történetből is idézzek egy keveset. Azért a trailerig még maradok.