calacitra

Mivel jelen másdopercben nagyon nem látjuk ennek a hétnek a végét, annak a fényét, a bizonyos alagútban rekedve, és mellé még hó is társul, azaz tél tábornok is beköszönt majd, így duplán meg kell adni a hétkezdés módját, hogy felpörögjünk, jobban mint bw, aki már téli álmát alussza, sokadik idei uborkaszezonját éli meg.

Na de vágjunk bele, csapassuk, veressük, és egy a fontos baleset ne legyen. Éljenek a remixek, hogy vannak, mert megmentik a hétfőt, engem. Jöjjön is tehát egy, a legújabbak közül is a legújabb, a GTPM Dhat Teri Ki című dalához készített feltuningolt, triplán rántott, felgöngyölt változata, amiben rá sem lehet ismerni az eredetire, haha. És jobb is annál, hahaha.  

Szóval hajrá. Kitartást. A kávé meg nem használ, bw már igen. 

Egy hete írtam ki twitteren, hogy a Ramaiya Vastavaiya egy akkora guilty pleasure, amiért mindenki elnézést kér magától, ha valaha is azt merte mondani, hogy a remake-készítés bűn és tilos, miért kell az egyáltalán.

Mert ha valaki igazán tudja hogyan kell ezt szakmázni, akkor az nem lehet más, mint pont Prabhu Dhevha. Aki simán elérte azt, megint, hogy egy számomra teljes középmezőnybe (évben, pontban, mindenhogyan) kalkulált bw esti mesét, egy újabb ríméket (*ásít ugye*) tett fel olyan magasra, hogy azt irigykedve nézheti bármelyik indiai rendező, vagy más hasonló sorstárs, aki már próbálkozott hasonlóval.

Egy biztos PD nagyon otthon van ebben, nem hiába nézném meg legszívesebben még 11-szer is akár az RVV-t. De úgy, hogy tudom nem minőségi, hanem baromi szórakoztató. Ami nem is baj, mert pont ilyennek kell lennie egy bw mozinak a szememben. Vissza is adta azt, amit sok film elvett év közbe.

Novembert pedig nem is lehetne jobb kontenttel magunk mögött hagyni, mint a hó legélvezetesebb mozizásának (próbáljátok be, mert olyan nincs, hogy nem) egyik dalbetétjével.

U.i.: Még sok és több PD filmet, meg hogy egyszer rendezze már meg Shahukhot, csináljon belőle olyan maszálá hőst, amilyen lennie kell. Nem ilyen csennaiekszpreszesen, hanem prabhudhevasan. Mert az látszik, hogy még a leáldozóban lévő Shahidból is kicsiholja a tűzet, míg az újonc Girish Kumart is úgy bevezette bwba, mintha évek óta ott lenne már.    

Tudjátok mit csináltam egy percnél miközben néztem? Elnevettem magam. De nem azért, mert annyira vicces volt látni valamit is benne, az új R... Rajkumar dalbetétben, hanem, mert ez megint zseniálisan van odarakva, ahova kell. Tanítani nem lehetne jobban. A legszebb pedig az egészben az, hogy megvallom férfiasan nem is nagyon emlékeztem erre a dalra, eddig. Valahogy a soundtrack után kiesett, nem maradt meg, most meg arcpirulok, és nem tudom eldönteni, hogy az énekesek, Arijit Singh & Palak Muchhal, vagy a színészek közt van e jobb kémia. Frenetikus. Kábé ezért jó bw mozizni. 

A következő év egyik Tum Hi Ho pótléka pont az Aashiqui 2 készítőitől, zenei rendezőjétől, és playback énekesétől érkezik. Minő véletlen. Ez a Baarish, a Yaariyan egyik filmzenéje, amihez ha megnézzük: 2 nap alatt jött is a majdnem 1 milliós nézettség. Az emberek ugrottak, harapta rá nyilván.

És izé, meg is érdemli, bár első fülre azért a kettőt nem említeném egy lapon. Nem rossz, szeretném is szeretni, talán túlzottan is, ismerve az előzményeket, de találkoznunk kell még, hogy ebből valami több legyen, mint egy szép barátság kezdete. Mert egyelőre, csak az, annyi. Aztán lehet később talál el, ahogy azt a Tum Hi Ho is tette.  

Teljesen beájájóztam erre az évre. Annyira, hogy simán évzene lett a Prague Kakkar tesós zenéje, de olyan, amihez hasonló nem is volt 2013-ban. Maga a film egyébként dvd formájában már a pár napja a polcokon csücsül. Le is venném, ha több időm lenne, mert a trailer rendben volt, kicsit antibw, nem indiai hétköznapi romkom vagy maszala tucat (első blikkre Shaitan utód), de érdekesnek tűnik, nekem legalább is. Mert az persze nem újdonság, hogy az ottani aktív közönséget annyira nem hatotta meg, sokan nem is nézték. Szokásos. De ez a zene ez zene. Most. Mindig. Örökké.