calacitra

Aki a Babbe Mastba nem találta meg a számításait, mert túl ment már minden határon, DHB volt, vagy xproject fel-feltöltve, annak a Yaariyan ABCD dalbetétje lehet most a tökéletes választás és egyben főnyeremény. Persze ehhez is kipizsintnek lenni, elfogadni a raprészeket, amiket Yo-Yo szállít kiválóan, meg a hülyebiztos refrénen is át kell siklani, a Pritami dalszövegről nem is beszélve, de ha így elfogadjuk ahogy van, akkor dallamtapadásos estének nézünk elébe, fakt. Itt az új pizsamaparty-himnusz bwban egyétek, vegyétek.   

Nehéz ám ez a bw fanszakma. Egyik nap még Mohit Chauhan szeretnél lenni, vagy úgy énekelni, ahogy ő. De aztán másnap meghallod KK-t, ahogy a Jannat dalokat énekli, és semmi perc alatt bújnál bele a bőrébe azonnal. Viszont egy újabb nap, és jön Arijith Singh, akitől meg olyan érzésed támad, mint ha addig előtte egy férfi énekest, legyen az playback akármi se hallottál volna dalolászni, de senkit. És ő most a nagy favoritunk, mert tényleg tud, tudhat valamit (a zenei rendezőket nem elfeljtve, alábecsülve), ha egy ilyen a Jackpot dalbetétet remiksz verzióban értékesít, elad nekünk, akármennyire is szörnyű azt nézni, mert az. De tetszik no.

Rezsicsökkentős, tesco gazdaságos, spar budgetes x-project buli szabadul el a szemünk láttára, a résztvevők nagy örömére, de még bw határokon belül, a jövőre érkező WTF: What the Fish című film egyik dalbetétjében.

És nem, ez nem a Pursuit of Happiness remixének remixe a fülünk járataiban, hanem a Babbe Mast Sandeep Chatterjeetől, Sonu Kakkar és Altamas Faridi duettjében eldalolászva. Lehet is veretni, tooht rázni, twistelni, szelfizni, holnap péntek végre hétvégre. A holnap partyhimnusza voálá. Lesz is idő megtanulni, felkészülni rá, meg szétcsapni a házat. 

Bombasztikus na, Prabhu Deva ezt se aprózta el - Pritammal karöltve. Ő nem is olyan forma. Meg le se tagadhatná, hogy az ő műve lett a Kaddu Katega. De ami a legszebb, hogy le se kell. Mert még úgy is pénteket mond a csütörnöknek, hogy azért tényleg egy Saree Ke Fall Se szintet nem üt meg, csak közel hajol hozzá, és megkérdezi, hogy rendben vagyunk? Az meg kiröhögi, hogy persze, bár hallottam már jobbat is az R Rajkumarban.  

A Sajid Wajid olyan már nekem, mint Tarlósnak a Kálmán Olga. Néha nem értem, néha az agyamra megy, néha meg műanyag cserepes cikláment ajándékozok neki, hogy azért mindenkinek jó (jobb) legyen egy picit, vagy legalábbis annál, ami előtte volt.

Kvázi látom, hallom, hogy ebben a Bullet Raja dalban van valami, valami potenciálszerűség, amire tényleg régen volt példa már tőlük, viszont egyúttal sírni tudnék, ha tudnék, mert elhervad, mikor már kinyílt volna lelki füleim előtt, és megmozdult volna rá a bal lábam kisujja.

Magyarul ez megint semmi, semmi olyan (még ránézésre se), amiért miatta virágot lopni bűn nélkül is érdemes lenne.