calacitra

Arról már talán beszéltem, hogy nem vagyok oda és vissza az új Dhoom dalokért. Pritam, leülhetsz, egyes. Arról viszont nem, hogy közbe a film, a bemutatót követő harmadik napja olyan 100 crore feletti pénzt kasszírozott, hogy olyat még bw mozi nem látott. Ergó a Chennai Express ezzel a lendülettel ment is a levesbe, és már el is felejthetjük, hogy egyáltalán létezett, vagy volt valami hasonló filmtörténelmi tette az idén. A Dhoom tehát megcsinálta. Picit féltem tőle, de ha már Krrishnek nem sikerült, neki annál inkább. Eszméletlen azért. Durva számok jönnek, mennek, és majd egy hét alatt összehozott 200 croret, annyit amennyit kábé eddig összesen a Chennai Express. Na de az már egy másik poszt története, ha lesz is ilyen fajta csúcsmedöntés. Halkan teszem hozzá, hogy a lergrosszabb forgatóköny esetén is lesz. Addig viszont Tu Hi Junoon. Aamir Khan táncolni továbbra se tud, Katrina igen. Ő az eyecandy. Szép is amit látunk, kár hogy ez a fülünkre már nem áll. 

Ha Salman Khan, akkor Sajid Wajid. Ha Sajid Wajid, már itt se vagyok. De azért az esélyt megadtam neki, nekik, viszont azzal nem éltek. Szokásos. Egyszerűen nem, és nem. Be vagyok oltva ellenük, semmi hatás. Daisy Shah legalább szép, bár sokan B kategóriáznak és fújolnak, hogy mennyire nem Salman szint, és lehúzza az egészet, de a probléma forrását nem ott és ő benne kell keresni elsősorban gyerekek. Ja és úgy látom megint egyedül maradok, mert ilyenek záporoznak kommentbe, hogy best romantic song evör és hasonlók. Kiégek. 

Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Itt a vége. Ergó ennél több jobb és rosszabb bw filmzenét már nem fogunk hallani 2013-ban, 2013-ból. De talán nem is baj, mert ha menni kell menni kell, és igazából az, hogy így lett vége egyáltalán nem bűn. Hiszen ha azt nézem, az első három havi termés után kábé ez a negyedik negyedév adott olyan magas labdákat, amikre szívesen lehet visszagondolni.

Persze lehetnék mazochista, és kérhetnék még többet a jóból, az évzenékből, nem csak egy három havi kilencre valót, ami valljuk be tényleg kevéske, de akkor se nem leszek. Már csak azért se, mert tudom, hogy ezekből nem egy mondhatja el magáról, hanem négy is, hogy évévzene a drága, és meghívást kapott az év végi legek, legjobbak, top 20 mezőnyébe. Ahol esélye van megkaparantani akár a legszínesebb érmet is. Mert hát vannak annyira jók, ennyit elárulhatok előjáróban.

És szerencsére, szerencsénkre, a dalok mellett az albumok sem vallottak szégyent. Sőt. A Ram Leela, a GTPM, vagy az R... Rajkumar soundtrackje is vállalhatóan vállalható, és nem csak egy, vagy kettő, vagy három daldarab miatt. Hanem úgy egészben működnek, szerethetőek, és lehet is szeretni őket. Nagyon. A majdani végelszámolásban velük is komolyan számolni lehet ebben a különversenyben.

Tehát szumma ide vagy oda, az évzáró egész jól sikerült. Az utolsó nagy dobások megérkeztek, ahogy azt kell, picit meg is mentették az évet, bwot, aki a köztes hónapokban nem igen talált vagy éppen adott magára olykor. Hiányoztak is az ilyen filmzenék, onnan, de hát a célban kell elsőnek lenni, nem pedig a célegyenesben. És na tessék, bw jókor is volt jó helyen, soha rosszabb időzítést, és lezárást.

Köszönjük is akkor az egész éves, estés, négy darab negyedhavi filmzenékkel teli figyelmet, mert legközelebb már a legjobbakból is a legjobbakkal, a krémmel térünk vissza már. Azokkal az évzenékkel, akik megcsinálták, véghezvitték, abból az évzene gyanús 40 daldarabból (van annyi össz, most nem számoltam össze) törtek ki és fel, hogy megmutassák mi volt A zene bwban, 2013-ban.

De addig még aludni kell pár napot, meg egy karácsony is útban van és lesz, arról nem is beszélve, hogy az utolsó negyedév filmzenéi még csak most jönnek, jelentkeznek, hogy mi még itt vagyunk. Oké gyertek csak. A dragontape közreműködésében akkor szóljanak is ők, mert megérdemlik. Ti meg iszkoljatok, twisteljetek rá, plébekeljetek, veressétek, rázzátok a tooht, mintha holnap nem lenne ünnep. Ohwait...

Ha már hó itt nem lesz, legalább van egy Arijit Singh, aki a Yaariyan egyik legcsudaklasszabb dalával, a Love Me Thoda Aur ral hozza el most azt, meg ünnepi hangulatot személyre szabottan. És tényleg. Egyszerűen letehetetlen ez a muzsika, ami azon ritka daldarabok közé tartozik, ami még teljes kiszerelésben szebben is jobban is hangzik, mint így röviden. Mert akkor se veszik el, lesz unalmas, erőltetett a valahány perc alatt. Szóval Pritam ezt jól kifőzte, nem mint a Dhoom dalokat. Persze hatásvadász, meg 1x1, és a refrén is annyira refrén, hogy annál refrénebb nem lehetne, de megtalál, és tapad, és Arijit Singh. És Arijit Singh. Ez csak vele medzsik.  

Megvan még az a filmzene, amit pár poszttal előbb raktam  ki, és ekéztem, no akkor tessék most hivatalosan is visszasírni, mert a Jai Ho (tudod Salman Khan új filmje) legelső dalbetét promója, kérem szépen, még annál is vércikibb. Meg unalmasabb, meg halálkomolyan vércikibb.

Bár nem is értem mit vártam egyáltalán a Sajid-Wajidtól? Még szerencse, hogy ebben az évben nem nagyon találták meg a zene eszközeiket, így kimaradtunk ezekből pompás, hangzatos, fülpornóközeli dalkölteményekből.

Szumma. Igazából soha többet ebből, aminek a címét is bűn lenne leírni, és már előre félek, hogy a többi is beáll mögé, mellé, a sorban. Meg minőségben. Vagy nem-minőségben. Tetszik akinek tetszik, de nem tetszik. És én vagyok a macska.