calacitra

Szóval minden másnak le lehet maradni. Aki ezek után se hajt utána, az vessen magára. Ugyanis pár nappal a dalelőzetest alig feldolgozva, kipihenve voltak olyan kedvesek a BB marketing osztályán (biztos ők is látták a trailert), hogy megajándékoztak minket a címzene fullos hosszúságú - Hrithik táncmozdulatoktól sem mentes - betétjével. És minél többet hallgatom, még tetszik is fülnek-szemnek egyaránt. Pedig érzem rajta a rezsicsökkentős, olcsó-gazdasásos ízt, amit említettem már a dalelőzetes során, viszont Vishalek így is kihozták ebből a maximumot, amit csak lehet. Túlhúzni, felturbozni már furán hatna, ebben a formájában meg elcímzenéskedik, ahogy az rá van írva, bele van generálva.     

lyen a Shalmali Kholgade-láz. De nem betegség egyáltalán, ennek örülni kell. Mert a Dawaat-E-Ishq filmzenéje, nevezetesen a Shayarana csak így, csak vele szól kimagaslóan. A szerzők, a Sajid-Wajid megköszönheti, nyilván az ő érdemük is, viszont a plébekénekesnő tette magasra, és még magasabbra. A Mannat daltesót azért nem üti, ámbátor meghozza a kedved a filmhez. És végülis ez utóbbi a 'legelnemelhanyagolhatóbb' szempont.

Arijit Singh próbál jobb belátásra bírni a Haider filmzenéket illetően azzal, hogy most egyet közülük, a Gulon Mein Rangot kisujjból eldalolja. És szép-szép, csak a komfortzónámból nem tud kizökkenteni egy másodpercre sem. Nyilván, ha indiai lennék elolvadnék, repeatbe vele, és a dj shuffle monnyon le, viszont anélkül (még úgy is) sok esélyét nem látom annak, hogy a film megnézéséig találkozni fogunk nem hogy többször, akár csak egyszer. 

Ha egy filmzenét akarsz meghallgatni erről a korongról, akkor ne ez legyen. Gondolom már a könyökökön jön ki, hogy melyik amelyik, pedig azért az igazat megvallva ez a címzene se rossz vétel.

Amúgy a Ram Leela és a Raanjhanaa szerelemgyermeke zenei téren sem muzsikál döcögve, de igazán a képkockákban éli ki magát, és mutatja meg, hogy az egyszerűség is lehet több, meg lehet így is valami nézőmágnes.

Picit már a pártfogoltam lett, fakt, tipikusan szeretném is szeretni, dévédén meg ki nem hagynám.  

Az első negyven másodperc olyan váratlan és páratlan, amire mindjárt felkaptuk a fülünket, hogy ezmiez. Hát S-E-L. Akik a Kill Dill fimzenéit vállalták most magukra, készítették el a mi legnagyobb megelégedésünkre.

Mert bár az is igaz, hogy régóta sok van a számlájukon, és adósak soksok évezenével, azonban mégis csupa öröm újra szembe tallálkozni velük audioügyileg.

A jelen daldarab egy tételre felgöngyölített, szokás szerint érkező címadó filmzene, amit az unikum mivolta miatt nem lehet halálian unalmasnak vélni. Van benne western dejavu, bw mainstream pop, és a refrének refrénje, ami felteszi a pontot az i-re.

Miközben a szemünket sem kell lecsukva tartani. Hiszen a trailer után szabadon itt is megajándékoznak néhány egészen fura színvilággal, és beállítással megáldott jelenettel, amikhez csak jó mozizást tudunk kívánni, de azt nagyon és nagyot.