calacitra

Ilyen az, ha egy üzlet beindul. Mert nem elég, hogy a Raeth Ki Tarah szólt nagyot Mannantól, a most következő Meherbaan is ugyanezt szolgálja, leköveti azt. Így behúzhatjuk a strigulát: tessék egy újabb jól sikerült daldarab a 3 A.M. filmzenei albumnak. Amit most már tényleg meg kéne hallgatni teljes egészében.

Az énekes itt is Rajat, jöhetnek a coverek rá. Hallgassátok, szeretgessétek. 

Amúgy meg ki ez a Mannan? Honnan jött, és hol volt eddig? 

Juj, meg jaj, ez olyan, amiért tényleg lehet igazán szeretni bw-ot. Semmi sallang, semmi modorosság, erőltetés, minden jön magától, aminek jönnie kell. A szívem boldog, az arcom mosolyra fordul, a szám meg kiszárad közbe, ahogy nézem és légéneklem velük, vagy helyettük éppen.

Pedig az Ishq Hai is csak annyit tesz, hogy hoz első blikkre egy teljesen konvencionális quawalis szerelmi témát. Az aláfelémellé vágott snittek is a sztereotípiáknak a sztereotípiái, kvázi amit egy ilyen dalbetétben el lehet lőni, azt itt kérdés nélkül ellövik.

 Mégis úgy érzem, mintha most habarodnék bele először bwba. 

Nem lehet rosszat írni róla, nagyon jól teszi a kereket, tudja mit mikor hova és miért. Az egész színtiszta, habkönnyű, ártatlan. Nagyon jól megkomponált, amihez a betét is adja az igazságot. Ez most jól is esett. Amúgy meg Agnel Roman, Fazial Hussain szerzeménye az Ishq Hai, ami a Jigariyaa filmzenéje is egyben. A filmet eladta, megyek és meg is lesem a trailert. Yikes.

Már majdnem nem gondoltam arra, hogy minden nap esik, és itt az ősz. A Sonali Cable dalelőzetese jójó, csak sok állóvízet nem kavar fel. Műfajában az Ek Mulaquat a korrekt, iparos munka közvetlen képviselője, komolyabb probléma nincs is vele, szépséges. De beleolvad a környezetébe, valahol el is veszít engem, a hallgatót a hallgatása alatt. Így a zenei rendezők Amjad- Nadeem hiába tettek le az asztalra egy teljesen átlagos és elfogadható végterméket, mert végül ez is lett a veszte, hogy átlagos és elfogadható lett. Ami nem elég ahhoz, hogy ne gondoljunk mindenre, ami kint van, körülöttünk.

Tamanchey a trailerhez tartva magát a dalelőzetesekben sem sporol a régi időkkel, amikor minden jobb volt. Hisz a Pyar Mein Dil Pe Maar De Goli (fúdehosszú) c. filmzenéje, egyben első dalfevonása egy egyirányú jegy vissza a múltba, oda, ahol az ilyenek kövezték ki a music launchokat, adtak aláfestést a képkockáknak, most meg 2014-et írunk, és csak nem hűl ki, jár le a szavatossága, a garanciája egyszerűen evergreen. És ez rendben van így. Amit jól mutat ez a dal is, hiszen lehet elsőre nem adta meg magát nekem, jött át úgy igazán, de valahogy a folytatásban mégis visszatértem, és ráfüggtem kellő mértékkel. Néha ez is kell. De azért úgy, hogy nem élvezek el tőle.

Annyiszor meghallgattam már, hogy majdnem elfelejtettem megosztani. Pedig ha valaki, akkor a most következő 3 A.M. c. film Raeth Ki Tarah névre hallgató dalára pont igaz, hogy kajakra betölti a Tum Hi Ho után hagyott űrt. Persze a kettő nagyon nem ugyanaz, ez nem is olyan soft, balladacentrikus, inkább harsányabb, keményebb, élesebb, de mégis ugyanúgy szenvedős az ismeretlenségből szólt nagyot, ahogy azt Mithoon tavalyi év legjobb bw filmzenéje tette. Hasonló célokra azért Manan slágere nem hivatott, akármennyire is csípem minden körülmények között, de évzenének perpillanat el tudom képzelni. A mikrofon mögött meg Rajat Dipakk. És akkor forogjon-pörögjön.