calacitra

Nem kell sokat visszalapozni itt a blogon és máris megtalálhatjátok a BMB SEL dalát, amit akkor annyira szeretem, hogy nagyon. És ez azóta se változott. Most pedig dalbetét-teaserünk is lett hozzá. Ami összesen 20 másodpercben mutatja meg, ahogy Milkha Singh kereket old húz, kockahasat villant ladies, tengerparton enyeleg, meg vonattal versenyez visszafele. És ez csak kevesebb mint fél percben. Mi lesz itt még? Addigis fussatok utána.  

Azt mondja: visszatértem. Én meg kérdem: honnan? Na Indiába feltehetőleg ezért se szeretnének. Hiszen utánnézve az énekesnek, Altaf Raja mögött komoly énekes pályafutás meg múlt van, szóval oké csöndben is maradok. Jóllehet az izgat a legkevésbé most, hogy mit csinált eddig meg hogy ki ő, sokkal inkább az, amit Amittól hallok, a legmaibb Ghanchakkar dalban, és dalbetétben. Egy biztos, ez se hétköznapi bw muzsika, nem ment szomszédba kérni segítséget hogyan zenélnek ők, helyette megint hozott valami fineszt a desiségbe. Miközbe azért megmaradt annak is lenni. Not bad, bár valahogy nem lett az enyém. Viszont Emraan Hashmit ebben a pizsamában (?) így elég vicces látni. Éljen a gyereknap!   

Megfordult már egyszer a fülemben a - RVV - soundtrack első hallgatásakor, de akkor valahogy valamiért nem szólt olyan jól, vagy ilyen jól, mint ahogy most lement és danszoltam rá, plébekeltem a szomszédnak picit, hello.

Lehet, sőt biztos, hogy a Hip Hop Pammit (is ez) a dalbetét emeli ki, helyezi egy másik következő szintre, meg pluszt ad neki. Persze a jó koreoval, egy csipetnyi PrabhuDevaval, meg érdekes, szerethető, kiváló táncos színészekkel simán korrumpálható vagyok, tudják ezt jól ott is bwban. Favolnom is kell, nincs mese, kidz. 

De persze a daltól se akarom nagyon elvenni az érdemet. Hiszen van benne valami catchység, amitől nem lesz közömbös, érdektelen, vagy unalmas sokadszorra sem. Sőt, éppen hogy ellenkezőleg, hiszen minél többet jön vissza, annál inkább megmarad, lecsücsül, lehorgonyoz, hogy ne felejtsd el, go desi cool. 

Nézem Neha Sharmat, nézem a környzetet, a nagy csinnadrattára figyelek, a kolorizáltság majd kiszúrja jól a szemem, közbe pedig megy valami a háttérben, valami zene, egy ismerős hanggal (Mika), de igazából olyan, mintha nem is szólna. Egyik fülemen be, másikon ki. Elég is volt belőle, ennyi, egyszer és nem többször.

A zenei rendezők meg, a Sharib & Toshi ezt, és az egész YPD2 filmzenei korongot se teszik majd a legjobbak közé, asztalára. Egyedül a címzene pattog, még forogpörög, tartja a hátát, csinálja a showt, menti a menthetetlent, a YPDbecsületbeli ügyet,  a többiek viszont már csak ilyenek lettek, elég gyászosak.  

Szomorú vagyok. Ram Sampath se a régi. Ahogy körbedicsértem, rajongtam a title song kapcsán, azt hittem évzenekiller tételekkel, többel érkezik majd a Fukrey korong, rettegj bw meg többi zenegyáros. Hát de nem. Közel sem, lett igazam nekem. Mert az a helyzet, hogy a címzenén kívül első fülre alig találtam még egy hasonlót hozzá képes, ami legalább annyira nagyot szól, és fun, és fiatalos, és igazi ramsampathos. Persze nem kell krokodilkönnyezni, bedepizni, azért nem felejtett el zenét szerezni Ram. Jobb, mint az átlag, csak magához képest lett kevéske vagy amit vártam tőle. Az Ambarsariya se tartozik az igazán hangos tökéletes elithez, de ezzel a dalbetéttel azért már majdnem szeretnivaló lett. Fuk fuk fukrey.