calacitra

Avagy Saif Ali Khan a zombikat maga mögött hagyva, legyakva, most visszatér az indiai valóságba, ahol már a maffia az úr és gengsztereknek áll a világ. Sonakshi Sinha partnereként, Tigmanshu Dulia (korábban a Paan Singh Tomar) rendezésében teszi mindezt egyébként. És hát hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nagyon várjuk mi sül ki belőle. Mert a GGG Borisaként számunkra etalon, mással nem tudja überelni, habár nem is vagyunk semmi jónak elrontója. Szóval jöhet. De a trailer elé még itt egy semmilyan poszter, aztán majd az. 

Amennyire nem bírom a hirtelen jött hideget, esőt mindent, annál jobban várom a karácsonyt most már. Amúgy is best ünnep, de a Dhoom folytatás Aamirral az élen olyan szintre emeli, ahol a fadiszítés, a csillagszorozás smafunak tűnhet. Meg ki is maradhat a szokásból, hiszen képzeletben már mindenki jegyet váltott a mozira, így nem ér rá majd az üneppel foglalkozni. Ajándéknak pedig most ez az igazi ajándék, vagy az lenne, ha a film is rokkolna, szóval küldhettek nekem egy tiketet, korrumpálható vagyok ilyen téren, és még nem is kérek nokiásdobozt. Kicsi igények, nagy remények. Meg egy mozgó poszter. Velük. Tőlük. Nekünk. 

Tudom, hogy sokat mondom egyes színészekre azt, de ha most nem csinálja meg akkor tényleg soha, viszont kénytelen vagyok újra és újra előjönni vele, ezzel, mert mindig vannak akik nem úgy teljesítenek, ahogy az talán elvárható is lenne, miközben bennük van a színészfaktor. Shahid Kapoor meg szerintem ilyen és a következő palánta, akinek ez az utolsó, ez lehet az utolsó dobása meg vacsorája.

Nyilván fiatal, és csinál csillió filmet még, azonban kimondva-kimondatlanul úgy vágott neki ennek az évnek, nagy tervekkel, és ígéretekkel, hogy egy új romantikus-mentes Shahidot fogunk majd viszontlátni a vászonról és az majd nekünk milyen szuper lesz, nem tudunk attól hova rohanni, csak vele lesz tele a bw sajtó. Háát.

Nem így lett, röviden tömören. Az első filmje, a PPNH csak szeretett volna kiemelkedő lenni. Pont tegnap vagy tegnapelőtt fel is hoztam egy dalbetétnél, hogy akkora mély nyomokat senkiben nem hagyott, talán inkább sebeket tépett fel, szóval ideje lenne már javítani és a tettek mezejére lépnie, ha végre már akar valamit kezdeni magával ez a Kapoor is.

A nagy mákja, hogy pont egy olyan rendező (Prabhu Deva) filmjéhez (R... Rajkumar, leánykori nevén Rambo Rajkumar) szerződött le még erre az évre, aki eddig bw szinten Salman Khanból és Akshay Kumarból is kihozta a maximum maximumát, de úgy, hogy gecire imádtam is őket azokban a filmekben, holott nem imádom őket alapból. Mind a Wanted, mind a Rowdy Rathore kellemes meglepetés volt, de egyben marhajó szórakozás, és minőségi indiai moziforma, amire szüksége is van már Shahid Kapoornak.

Persze a neve az előbb említettekével nem annyira húz (tömegeket moziba), viszont a rendező annál inkább, és a zenei rendező Pritam is még csodákra lehet képes, ha megtalálja jól, ügyesen, okosan a számítasait csak úgy hirtelen, mert tud ilyet. A női főszereplőt Sonakshi Sinhat nem nagyon kommentáljuk túl, sok vizet nem zavar, összenőttek már amúgy is PD-val. 

Ha minden igaz, jövő héten már okosabbak leszünk minden téren, hiszen valamiféle előelőzetes anyaggal lepnek meg majd minket (jupi), de előtte azért vessünk egy pillantást az első hivatalos promóképre is, amitől azért való igaz beindult a fantáziánk. És látjuk magunk előtt, ahogy Shahid Kapoor is újraszületik, újjászületik, mert szeretnénk is szeretni nagyon. Aztán vagy igazunk vagy igazunk lesz...rrrr

Minden maradék erőmmel (a többi a betegségé) azon voltam eddig a pillanatig, hogy bebizonyítsam magamnak meg Shahidnak, hogy megérte a Phata Poster Nikla Herot elkészíteni, de egyelőre nem látok olyat a bemutatót követően (stat, mutatók, szimpáitaszavazás), ami erre okot is adna, legalább egyet.

Az biztos, hogy nem ettől robbantak fel a moziszínházak, és különösebben nem is volt hangos a bw szájtok, a sajtó tőle, mert olyan csudahaláliklassz lett, hogy az már nem igaz, olyan nincs. Mert van. Van ennél jobb, született egynéhány már maszálá szinten. Ez meg tucat lett, és Shahid újfent megint rosszul döntött. Remélem azért nem pókerezik, vagy lottózik, mert annak csúnya vége lenne már ezek láttán.

Na de most a nagy PPNH temetés közepette azért még álljunk meg egy dalbetétre, ami ugyancsak jól visszaadja, hogy a kolbászból tényleg nem lett itt kerítés. Szépnek szép azért, ha már a fülünket egyáltalán nem érdekli mi történik körülötte és benne.       

Az előbb írt és említett Rajjonak a teljes ellentetje. A véglet másik oldala, amikor már túlságosan is pörög k+f+i téma bw berkeken belül. Mert ha az nem lett volna elég idénről, hogy megkaptuk a fejünkhöz az első hindi nyelvű zombis komédiát (lásd zomcom), most még azon is túltesznek, és talán olyat löknek, amihez foghatót elég régen láttam már. Nem is állok messze a valóságtól, ha azt mondom, hogy bwban ilyen még nem nagyon volt, mint ami War Chhod Na Yaar lesz. Egy háborús vígjáték.  

Úgymond: Warcom. Vagy éppen képregény-szatíra, ahogy a készítők szeretik írni és jellemezni a filmet, filmjüket. Amit az egy képkockára jutó legnagyobb hitelesség elérése érdekében a lehető legközelebb a háborús zónához forgattak. Mégpedig a sivatgban, Rajasthanban. Kvázi közel mentek a tűzhőz, persze nem égtek meg, bár az indiai-pakisztáni konfliktussal még akár az is összejöhet. Mert abból kiindulva, arra építve azért nem biztos, hogy jó lóra tettek. És igen, humor a legnagyobb fegyvere a fegyvereknek, de az se véletlen, hogy sokaknak zavarja a szemét ez a felállás.

Mi azért abban a helyzetben vagyunk, hogy el tudunk tekinteni ettől, mindattól, ami korábban is vanvoltlesz közöttük akármilyen szinten és kérdésben, de azt is megértem, ha valakinek ez picit bántja a gyomrát, a lelki világát ilyesmi. Jóllehet azért azt is látni kéne, hogy tényleg annyira veszi komolyan magát, mint amennyire komolyan veszi magát. Semennyire. Innen nézve pedig, talán jobb, ha nem akadunk fel már az alaphelyzeten, sztorin se, vagy azon, hogy kik is között zajlik ez a háború, és kik a részesei.

Ha meg már nem nagyon igazodunk ki senkin, semmin, magunkon se, akkor október 11-től lehet beülni rá, és kideríteni, hazárdírozni, hogy ez tényleg olyan vicces lesz, mint amilyennek mondja és mutatja magát. Persze ilyen romantikus verzék is befigyelnek majd, de ez csak természetes. Ami azonban nem, hogy én ott lennék e a bemutatón? De ha moziba nem is, dévédé formájában eléggé érdekelne, és fog is, hogy hogy lehet a háborúból viccet csinálni. Meg ha a Go Goa Gone-nak sikerült a zombikkal, ennek miért ne menne ugyanez csak katonákkal...