Olvassuk el, újra, ezt a jó összefoglalót az item number intézményéről, amit valahol olvastam. Te nem tudod hol? Pedig egy király oldalon. Ja tudom, pontosan itt. Ha már nem érdekel, megvolt, ecete, hajtás után ott vannak a legjobbak.
Hatásvadász jelenetek, szexuálisan provokatív tartalmak, hiányosan suitupolt csillagok, amik olcsószerű izgalmakat keltenek fel a tömegben, azaz az item number koncepció, ahogy azt a bírálói látják elsősorban. Igen ők, de nem mi, mert mi az érem másik oldalán állunk, akik pont az előbb kiemelt dolgokért szeretik ezt az egészet, látni újra és újra más-más csomagolásban feltálalva. Azt tehát, hogy mik jellemzik fő vonalakban az item numbert (ami egyébként annyit jelent, hogy tételszám, de a továbbiakban az eredeti elnevezéshez tartom magam) azt leírtuk, de hogy pontosan mi is ez a valami, azt megfogalmazni már közel sem olyan egyszerű. Még bw királyának Shah Rukh Khannak se sikerült egy interjújában - választ adni erre, akit pont arról kérdeztek, hogy egy adott filmben (AKK) item boyként tűnik e fel, vagy sem? Erre reagált úgy, hogy nem igen tudja mi is ez az IN valójában, mi tekinthető annak, mi nem, és különben is ruha volt rajta. Hah(a). Ha neki nem megy, akkor rajtunk a sor.
Az item number egy zenei különszám, teljesítmény, produkció lehet az indiai (nemcsak bw) filmen belül. Mondom lehet, mert nem törvényszerű, kötelező az alkalmazása, sok esetben pl a büdzsé nem engedi, de van úgy, hogy nem is számolnak vele. Egy indiai filmsajátosság, eszköz, kellék talán, aminek nem kimondott előfeltétele az, hogy a film része legyen, a megértést szolgálja, a cselekményt vigye magával tovább. Összehasonlításképpen majdnem olyan, mint a táncos dalbetétek a filmekben, csak azoktól azért különböznek pár pontban. Az egyik ilyet a cselekményhez való nem kötödést említettem már, a másik ami a legfontosabb is, hogy egy olyan színész, énekes, modell, sztár szerepel ebben (jól alulöltözve igen), akinek amúgy annyi köze van hozzá, a filmhez, mint neked vagy nekem. Semmi. Ő csak (dansz) cameozik egyet, mint ha csak felszállna a vonatra, utazna egy megállót, és aztán leszállna. A lényeg azonban azon az időösszmennyiségen van, amíg jelen volt, hogy mennyire lett hatásos, észrevehető, miben tűnt ki az átlagostól, a szokásos módszertől.
Aztán. Ha nő a sztár, aki szerepel az item numberben akkor item girlnek hívjuk (ebből van több), ha az férfi akkor item boynak. Egy külön csoport a modellek, a képzett táncosok világa. Mert ők nem színészek amúgy, csak megjelennek benne, hogy hírnevet szerezhessenek vele, ezáltal. Tudunk olyanról, akinek egyre futotta, de olyanról is, akinek ez lett az élete. Ő lett a legmegbízhatóbb, sikeresebb item girl lány Indiában. Van ilyen...És ahogy neki fontos ez a megjelenés, úgy fontos még a filmnek ez az item number. Mert mint minden mögött, itt is a pénz az úr. Megnöveli a keresletet a film után, piacképesebbé teszi, pr eszköznek vagy marketingnek se utolsó, és az se kizárható, hogy valaki ez miatt, a sztárral készülő item number miatt várja az adott mozit annyira vagy ha azt nem, magát a tételt.
És akkor következzen a legjobb 9. Nem azért, mert nem akartunk többet, hanem mert nem volt még egy legjobb, ami olyan lett volna, hogy elfért volna ide. És ez sokat elárul az évről, az idei IN termésről. Na de nem panaszkodom. Így is volt szemorgazmus dögivel.
Ami meg a jövő évet illeti, fúha. Nem mondom, hogy jobb lesz, mint az idei, mert ez olyan, hogy mondani kell, pezsgőzni rá. De legyen benne meglepetés, több danszolás, csipetnyi régi bw, fülzsírtépő zenék, fiatal tehetségek, Khanharc, azaz egy olyan, ahol és ami nélkül bw már nem lenne bw. Szép volt 2012. És hajrá 2013! Jövőre ugyanitt (vagy nem) ugyanennyit, viszlát.
9. Aa Ante Amalapuram
A brit modellből lett dél-indiai színésznő Hazel Keech bw pályafutása tündérmesésen alakul eddig. Nem elég, hogy Salman Khan felfedezte, elhozta bwba, és egy évvel ezelőtt a Bodyguardba neki köszönhetően megkapta élete első bw szerepét, hanem mostanra már azt is elmondhatja, magáról, hogy saját item numbere van. Ő az item lédi. Az persze más kérdés, hogy erre büszke, és lehet egyáltalán büszkének lenni? Hisz azt tudjuk, hogy nem indiait az indiai nehezen fogadja be, és látja viszont a mozikban, mert pl. egy ilyen tételben annyira szembeszökő, hogy mennyire nem tudnak úgy táncolni a kívülállók. És ez itt is jól látható. Lehet a koreográfia is érdemelne egy seggbe rúgást, Hazel meg olyan amilyen, viszont a zenével egy deka probléma nincs. Nem meglepő, hogy dél-indiai feldolgozás. Azért egyszer nézhető, mégse sokszor, gyakran láttunk külföldit ilyen tételben.
8. Mala Jau de
Vidya Balan is elvesztette már item number szűzességét. Élete első tételére a Ferrari Ki Sawaariban került, kerülhetett sor. Jó döntés volt, meg nem is. Az, hogy itt van megsüvegelendő, már elért valamit haha, amúgy meg ha nem lenne, talán senki észre sem venné, hogy de nincs. És ez utóbbi a nagy szomorú igazság. Fülbarát, kellemes, élvezhető, de ebből sokkal több kell ebben a műfajban. Tesco gazdaságos nagyon, és most nem is zavar, mint úgy mindenkit, hogy Vidya így néz ki, nem való item girlnek. Hisz a TDP megmutatta, hogy tud szexi is lenni, és nem minden a vékony idomokról szól elsősorban. Nem kell modellnek lenni a szemkápráztatósághoz, nem azon múlik. Itt se azzal van a gond, vagy a lavanival, hanem hogy kevés. De még mindig olyan, ami elfér itt. Ez a nem semmi.
7. Halkat Jawani. Kareena Kapoor.
Össze nem számolom hány item number felkérést vállalt el csak ebben az évben (és csinált s meg) Kareena Khan Kapoor, de jobban tette volna, ha egyre mondott volna igent, és abból tudott volna olyat kihozni, mint azokból együttvéve. Mert ez ebben, az abban jó, de igazándiból egyik se hasonlítható az első hat helyezetre. A Fevicol Se pl. még gyerek volt akkor, amikor a Munni már férfiakat csábított el, annyira nagyon távol van attól a szinttől, a Rowdy Rathoreban meg #minekvolt kategória szerepelni kedves Bebo. Egyedül a Heroine film tételében mutatott magából sokat, a legtöbbet. És ez még elfogadható, tetszetős is. De nem több.
6. I’ll do talking tonight. Malika Hayden.
Nem lehet nem Pritammal kezdeni. Aki a zenében megint elővett valami olyat, ami tényleg old school és azt rögtön new schoolá változtatta teljesen. De hát ehhez ért ő, nagyon, nincs mese, nincs mit csodálkozni. És akkor, ha már itt tartunk, feltűnt persze neked is, hogy ez olyan Boney M. Vagy nem, már nem az. Meg egyébként se azt dolgozta fel a zenei rendezőnk, hanem valami bengáli költő művét. De hagyjuk, hosszú. Inkább nézzük. Van is mit. Malika Hayden, reklámarc, egykori Kigfisher modell szemez velünk, és mi is vele, oda vissza. Az orosz pubba lejtett rövidke tánca is elég volt arra, hogy most felkerüljön ide a listánkra. Bele sem merünk gondolni, mi lett volna, ha hosszabbra vágják. És látjuk őt még majd, a kalapom teszemeszemveszem rá.
5. Aa Re Pritam. Mumaith Khant és Shakti Mohant.
És most mindenki egyszerre, azt, hogy: ÁÁÁÁÁÁÁ RÉ. Délről importált item lédik, letagadhatatlan desi hangulat és Prabhudevai megszégyenítő koreográfia. Ez mind a Rowdy Rathore egyik, de amúgy nem az egyetlen tétele. Színes, mókás, és mint írtam hatalmas meló van mögötte. A lányok helyében én féltávnál kútba dobtam volna a tánccipőmet. De ők kitartóbbak voltak, mint a Duracell nyuszi és próbáltak, készültek, megtanulták, elrontották, újra megpróbálták végül meg megcsinálták. A lédik közül Mumaith Khant és Shakti Mohant is teljesen ismeretlenek egy bw néző számára, de talán pont ettől is lesz különleges az egész. Meg egyedi, hogy nem a megszokott arcokat kell újra nézni. A zene is elfogadható Sajid Wajidhoz mérten. Top5.
4. Kafirana. Item girl: Chirangda Singh.
I want fakth you. Vagy I want just you. Vagy Kafirana. Egy és ugyanaz. Mindegyik egy item number címe, amiben Chitrangda Singh rázza, ha minden igaz életében először. És olyan jól szépen produkálja magát, mert erről szól ez a műfaj, hogy maga javára fordítja a cím körüli fél internetet is megjárt komolyabb szócsatákat, sőt összerezdüléseket a színészek, a cast között. Sikerül csak ráfigyelni, arra, hogy mit táncol, hogyan táncol, a zene is fülbemászó (marathi), refrén butaság ide vagy oda. És ez azt mondom nagy szó, ahogy indult ez az egész történet. Jól jött ki belőle.
3. Rum Whiskey. Item boy: John Abraham.
Toh le toh le toh le. Nem csak a nőké az item világ. Tavaly például férfi, Aamir Khan nyert az I hate youval, most meg újra a dobogóra sikerült felkerülnie az erősebbik nemnek. Ide a harmadik helyre. Rummal, csinos ápolónőkkel, meg egy a forgatás alatt lábsérüléssel bajlodó John Abrahammal. Aki lehet egészségesen a célig vitte volna a Vicky Donor tételét, bár saját bevallása szerint nem tud (jól) táncolni. Itt és most néhány ital elfogyasztása után bebizonyítja azt, hogy tényleg nem. Az se segít rajta. Ettől eltekintve tök mókás, nem veszi komolyan magát, amire konstans percnyi mosolygás válaszunk, mikor csak meglátjuk. Meg fülbemászó is, mert ez a punjabi hip-hop egyefene oda és vissza..
2. Aaga Bai. Item girl: Rani Mukherjee.
Azt mondják az egész film egy item number. Az összes dal ilyen, miközbe történet az nincs, vagy ha van, senkit sem érdekel. Sokkal jobban izgat mindenkit, hogy mikor fog legközelebb két unalmas, overacting snitt között újra táncolni Rani. Aki itt a listában, azt végignézve, bizony a régi, régebbi motorosnak számít már, de ezzel a performansszal megmutatja hányas a kabát, és mindenkit lenyel egészben ebédre. A legjobbtól egy paraszthajszálnyi válaszotta el, a zene nevezhető gyengébb pontnak, mert a kisugárzást, a táncot, a hot faktort szépen teljesíti. Meg aztán nem az igazi, hiszen Rani amúgy is a film főszereplője.
1. Chikni Chameli. Item girl: Katrina Kaif.
Hát. Szóval. Katrina nagyon ért ehhez a táncdologhoz, ha már a színészi skilljei, mint olyanok nincsenek. Pedig nagyon nem lelkesedtünk érte, furának, furcsának titulálták ezt a koreográfiát első blikkre. Le is szóltuk a rusztikusságot, modorásságát, de egyre többet visszajátszva mégis bő 1 év alatt csak megszerettük. Annyira, hogy végül itt találta magát mindenki felett. Még én magam is meglepődtem ezen. És hello többiek. A Sheila után biztosan kijelenthető, hogy az utóbbi idők item királynőjét Katrina Kaifnak hívják. Aki pluszba még teszem hozzá a Jab Tak Hai Jaanba is elkápráztat minket, ugyancsak tánctudásával.
---
Utolsó kommentek