Bollywood az eddig felsorolt, megismertek mellett még - legalább - egy tényezőben különbözik markánsan a nyugati filmvilág alkotásaitól. Ez pedig a műfajok szokatlan keveredése a filmeken belül. Jóllehet az európai és hollywoodi mozik is használják, elfogadottként kezelik a két karakteres műfaj keveredését, ám az indiai filmek jó része legalább 3-4 alapműfajt képvisel egyszerre, ráadásul ezeket nem összedolgozva, mint inkább egymás mellé helyezve. A hagyományos, úgynevezett tiszta műfajok csak ritkán fordulnak (ma már egyre többször) elő Indiában, helyette inkább kialakult egy metaműfaj, ami nevéből adódóan - kettőnél is - több filmstílust foglal magában, amely filmtípus nem mellesleg a legsikeresebbnek mondható hazájában. Ezt hívják, nevezik maszáláfilmeknek. A fogalommagyarázat előtt azonban úgy vélem, érdemes a szakirodalomban a műfajisággal kapcsolatos szövegeket megvizsgálni, hogy azok mind formailag, mind tartalmilag miként viszonyulnak a több műfajúság kérdésköréhez.

A műfaj mint fogalma a következő: „filmek rokonsági csoportja, melyek többnyire hasonló történeteket dolgoznak fel, hasonló konfliktusokat ábrázolnak, gyakran visszatérő helyszíneken – s a formai eszközöket tekintve is hasonló módon”. A több műfajúságra való utalás itt még kevésbé van jelen, de az tisztán kiolvasható belőle, hogy a műfaj egy keretet ad a film számára, ami meghatározza annak jellemvonásait. Erről lehet olvasni még többek között Király Jenő Mágikus mozi című könyvében, hogy „a tipikus közkeletű műfajnevek arra utalnak, amiről a film szól. Nem az egyedi értelmét, a konkrét tartalmat rögzítik, nem azt, amit a mű elmond a témájáról, csak a tárgyi szférát, amelyről beszél, a tematikus anyagot, melynek meghatározása természetesen a feldolgozásban számba jövő művészi eljárásformák mozgásterét is eldönt”. 

Felmerül a kérdés a kiragadott szemelvényt olvasva, hogy a maszálá, mint a több műfajúság egy jeles képviselője mennyiben felel meg ennek a kritériumrendszernek? Bár igaz, hogy elfogadottsága, ismertsége, mint olyan kevésbé van jelen a filmvilág szótárkészletében, de a maszálának ugyanúgy van tárgyi szférája, ami által keretbe lehet foglalni. Akár, mint egy hagyományos, mindenki által közismert filmtípust, egy vígjátékot, egy dokumentumfilmet, egy drámát. A maszálának is vannak jegyei, tulajdonságai, a „néző pedig pontosan tudja milyen emberekkel, konfliktussal, erkölcsökkel fog találkozni s miféle tájakon”, ha egy ilyen filmre ül be a moziba. Van ez a kép, él az emberben, a műfajról, hogy a mű mennyiben felel meg a műfajkép követelményeinek, ami egyet jelent a műfaj meglétével, létezésével. Mégis véleményem szerint kevés az olyan mozinéző, aki a maszálát is műfajnak tekinti, mindazon érvek ellenére, amik jól bizonyítják, alátámasztják a műfajisággal való rokonságát.

Lehet a megismerés hiányosságára fogni, az indai filmekkel támasztott ambivalens érzésekre, előítéletekre, de az tény, hogy „a mozinéző sokkal több művet és műfajt fogadhat be, mint a gyakran nagy terjedelmű és időigényes irodalmi műfajok olvasója tehette volna”. S minél több műfajt ismerünk meg közelebbről a filmek által, annál több motivációt érzünk arra, hogy újralássuk azt, más narratívával, más elbeszéléssel, amibe pedig már a többszörös műfajúság is beletartozik. Romantikus komédiák, amit ma már csak rom-komként bélyegeznek meg, sci-fi thrillerek, akció fantasyk, hogy csak pár példát említsek a modern, XXI. századi filmműfaj párosításokból. Meglátásom, hogy ezekkel abszurd műfajképek jönnek létre, de mégis, a klasszikus hagyományos tiszta műfajok mellett olykor nagyobb sikereket tudnak így elérni a filmkészítők. Ergo az így létrejött kevert műfajok nem titkolt szándéka a profitszerzés, azáltal, hogy a lehető legszélesebb közönséghez, generációhoz szólnak egy filmen belül. Ez nyugaton és keleten is ugyanúgy alkalmas a bevételek megnövelésére.