Igen, nehezen tudok lejönni róla, és már megint itt van, de hát legalább van miért, van értelme bw horrort nézni idén. Ha másért nem, ezért, ezért volt jó, hogy elkészítették, meg ezért lesz jó belekukkolni is, hogy a dalokat láthassuk, hallhassuk teljes valójukban. Mint amilyen ez az évzene várományos Raeth Ki Tarah c. szerzeménye Manannak, Rajat Dipakk dalolászásában.

 legen wait for it music 

A 3 A.M. trailere is kikerül majd idővel, de előtte kidumálunk mindent, ami csak ezeket a zenéket illeti, legfőképp ezt. Jöjjön is most hozzá egy ígykészült rovat, ahol a színfalak mögött, a háttérbe nyerhetünk betekintést, abba, hogy hogy lett ez, az utóbbi napok levakarhatatlan slágere. De ahogy azt láthatjuk, nem csak nálunk csókós, hanem cast körökben is elég nagy népszerűségre tett szert az RKT. Szeretik, szerették, amikor forgatták, mintha benne lett volna a levegőben, hogy ebből kisülhet valami nagy durranás is.

Talán azért is, mint ahogy megemlíti valaki a videóban, mert valami kapcsolódási pont azért van közte és a Tum Hi Ho között. Persze e miatt most nem kell mindjárt rosszban sántikálni, miközben nekem is ez ugrott be elsőként. Mert nem másol(t példány, duplikátum), nem érzem rajta. Nyilván ami sikeres, azt meg kell lovagolni, de azért ez Manané, a sajátja, butaság lenne azt mondani, hogy nem az övé. Nyilván a ráhatás az megvolt, ahogy az előbb említettem, viszont ezért se kell a fejét a homokba dugnia. Egy ideig mindenki Why this kolaveri akart lenni pl na.

Az RTK érzelmes, de nem bomba. Lágy, de kemény. Év és zene. A betétben pedig Jasmin Oza a koreofelelős, akit ugyancsak kalapemelés illet, jól összerendezte. Így. Készült.