calacitra

Nagy szavak helyett legyen elég annyi, hogy ezt is megéltük. És még ugyanennyit, ugyanennyi jó is lenne, ha lehet.

Kvázi a blog a 3 éves lett, lámlám. Már sokkal több mindent tud, mint korábban egy-két éves fejjel, de kevesebbet is, mint amit a jövő hoz és tartogat a számára. De akkor is itt van, a fene vigye el. És szeressük. Miközben azért csomó más elvonná a figyelmemet róla, de már csak azért se engedem ezt, engedhetem a háttérbe szorítani.

 Kedved meg legyen! 

Jelentem van. Azzal nincs baj, - ennyi nap után se -, a helyes és gyorsírással már sokkal inkább. Meg az időmilliomosok tehetnek egy szívességet, adjanak perceket, órákat, többet, ha úgy esik, a sajátjukból ide, hogy olykor alaposabban átnyálazhassam azt a csilliónyi bw alapú kontent áradatot, ami elárasztja az internet búzamezőit.

De tudjátok mit, jó újrázni, ünnepelni Megint. Akkor is, ha a szavak most nehezen kerülnek egymás mellé. Abba meg tök fura belegondolni, hogy komolyan mennyi minden történt a legutóbbi szülinap óta, vele, velem, és hogy sokszor milyen hatással van az emberre, amikor csak megsasol egy hírt, beleteszi a fülét egy dalba. Nagy jóság na.

Ésmivanmég?

A tiszteletkörök, na persze.

Mert köszönet főként bwnak, az egész indiai filmgyártásnak, akik nélkül, most mi sem lennék (drámaevör). awesome.

Köszönet az olvasóknak is. Külön köszönet azoknak, akik hozzászólnak. Meg azoknak is, akik akármikor, akármiért, de picit is foglalkoznak a bloggal, követik, lájkolják, megosztják és nem hagyák magára egyedül, szemezgetnek rajta, felette, köszi tényleg.

Aztán ennyi. Kiégtem. Holnap is nap. Bw nem áll meg. Hát mi se pihenünk sokat. Pláne, hogy hamarosan már kettőzött erővel indulunk neki a bwilágnak. De erről akkor, amikor annak ideje lesz. Most ennek van. Legyen. 

A király se lesz fiatalabb már. Egyre csak közelít a 50-hez, amin már a CGI se tud mit plasztikáztatni, elvenni belőle ahol csak lehet. Persze ettől még bő 30-40- vagy ugyanennyi év is benne van, mármint a pályafutásában, hogy kitolja addig, és fog szerepelni jab tak hai jaan. És gondolom ezt is szeretné nagyon.

A következő Big B pedig pont belőle, King Khanból lehet majd. Idővel. De csak idővel. Mert most lett 48. Még csak. Már most. Kinek hogy. Boldogat, bodogabbat innen is.

Annyi szent azonban, hogy ha megyek is egyszer Indiába, akkor azt se bánnám, ha az november elejére esne, legalább a Mannatot útba ejteném, miért ne. Kitörne belőlem a fangirl énem, mint ahogy belőlük itt.

Az imént szóval, most pedig különösképpen külön képpel örökítjük meg ezt a soha vissza nem térő eventet, hiszen mégis csak egyszer lesz az ember bwlogja kétéves, többször már nem. Örömkönnyekkel teli örömködéseket no. Aztán csak óvatosan a hindi film nézegetéssel, ne hogy rászokjunk még a végén, mint a trafik fosztogatásokra. A bwlogot pedig most ezennel be lehet zárni, mert nem lesz itt már csomó más csoda. Jön az ünneplés, aminek indokolt is a helye és az ideje a mára való tekintettel. Börszdéj déj bhenchod!!négy!!4!!! 

Azt mondja, hogy önállóan, stabilan jár már. Kb, 50 szót használ, és szavakat kezd összekapcsolni. Felismeri a gyakran látott embereket, tárgyakat. Gyakran dacos is. "Mi ez?-t" kérdez, ha csak teheti. Aztán szemmel láthatóan utánoz másokat. De azért fokozatosan ki-alakul az énképe, jobban el tudja különíteni magát másoktól.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én ezeket látva magamra, jobban mondva -erre- a blogra ismertem, aki a mai nappal hivatalosan is betöltötte az igen csak nagy jelentőséggel bíró második évét. Hiphiphurrá Calacitra, #hábé. Kortyoljunk is egy nagyot, többet, ez hozzánk tartozik.

Meg hozzátok is, hogy itt vagyunk, élünk, és még mindig úgy imádjuk ezt az egészet csinálni, mintha csak tegnap kezdtük volna el. De elsősorban megmaradt blognak, tehát még mindig magunknak csináljuk, mert fun, és nem másért, másokért.  

Persze sok dolog nem változott, ilyenek az elgépelések, a fránya helyesírás, a számtalan megálmodott végül semmivé lett ötletbomba, de legalább mindig van mit, miért előre tervezni, hogy don't stop, csak azért is folytassuk. 

Ami meglepő volt számomra is, hogy az eddigi blogoktól eltérően egy nap se volt az évben, amikor hagytam volna az egészet a csudába. Mert ha jól megnézitek, a legtöbb ilyesfajta webkettőpontnullás próbálkozásom a két évet is alig élte túl, néhány még az egyet se.

Ezért  is nagy igazság az, hogy a blog olyan, mint a nő. Könnyű megszerezni, de aztán nehéz megtartani, ha már kéne. Ha meg ott van, akkor szabadulni nem tudsz, mindig veled van. Átok és áldás egyszerre vol4631.

Szummázva ezt az évet: teljesen rendben volt. Részemről legalábbis. És bár az említett tervek, célok csúsztak, csúsznak tovább, de azokon kívül mindenről írtunk, beszámoltunk, amiről szerettünk volna. Amiről meg nem, az úgy is járt, az volt a sorsa.  

És ha valaki egy éve azt mondja nekem, hogy figyelj ez lesz, így fog kinézni majd akkor és most, elfogadtam és aláírtam volna. Most is ezt tenném a következőre, a harmadikra, de azért vagyok telhetetlen és nagyot álmodó, aki csak nem éri be ennyivel és többet akar.

Persze még egy ilyen évvel is jók vagyunk, az bőven tömör gyönyör lenne, maga az ajándék. De a vigyázba álló, és kiugrásra készülő új rovatokkal, meg oldallal akár rá is verhetünk a mostani évre. Viszont egyelőre maradjunk annyiban, hogy leszünk, minden más pedig maga a meglepetésfaktor.  

Zárszó.

Eseménydús évet hagyunk most maga mögött. Az első is nehéz, de a második még annál is nehezebb egy blog életében. Nem ezerszázalék, hogy ez a túlélés korszaka ebben a műfajban, de mégis közel állok az igazsághoz, ha ezt mondom. Mert itt jön ki, hogy a kezdeti rajongás, lelkesedés tartható állapot maradt-e, egy örökérvényű konstans alapjáraton futó szalagmechanizmus, amit igazából észre se veszel, mert természetes, mint egy perc alatt 16-szor kimondani egy nevet. Nem nevet.

De tessék, mi kiálltuk, megültük, átléptünk rajta, és megyünk tovább a megkezdett úton, ha azt bwnak se esik ellenére. És kontenttel támogat, amikor csak teheti. Mert ezt itt mind, a posztokat, a blogot elsősorban neki köszönhetjük. És köszönjük is. Hogy van nekünk. 

Viszlát egy év múlva, ilyenkor! 

Én nem készültem igazán semmivel, látva a külföldi oldalakat, ahol listáznak éppen sokat, inkább csak ünneplem, tisztelgek előtte csendben, a 100 éves Indiai filmgyártás előtt, ami 1913. május 3-án vette kezdetét. És azóta is megállás nélkül forog tovább és előre.

Szóval nem tudok mit mutatni, mondani, de az biztos, hogy nagy esemény ez, egy olyan országban, mint amilyen India, amilyen sokszínű gazdag hagyomány és kultúra és vallásrendszerrel bír.

Meg az igazság az, hogy sok régi filmet nem is láttam. A 100 évből összesen ha három évnyi filmterméshez talán volt szerencsém, de még az is sok, így is túlzok na igen. Ez már a jövő zenéje, hogy lehet gyarapítani ezt a számot. Kint tesznek róla úgyis, jut eszembe, ott már szombat van, haha.

Aztán a 2113-es évet mi már nem éljük meg, de azért addig is látunk még pár szép bollywood, kollywood, tollywood stb. darabot, hogy elmondhassuk ide, a blogra, hogy sírjunk, mosolyogjunk vele együtt, szórakozzunk, örüljünk neki, hogy egyáltalán van, létezik ilyen is a nyugati mellett.

Végszó. Csak megköszönni tudom mindazt az élménycsomagot, amit eddig indiai film (azon belül is főként bw szegmens) adott, nekem, az életem során. Sokat, többet, annál is többet, mint más akármilyen tényező, faktor valaha is. Fura lenne nélküle, az a helyzet. Akkor is, ha nem ennyire töményen, blogszinten foglalkoznék vele. Hiányozna nagyon. De egyelőre erről szó sincs, szerencsére. Boldog születésnapot neked, és mutasd meg a világnak, hogy mit tudsz, mennyit, de annyit, akkorát, fúha.