Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Item Number: Gangster Baby

Úgy hiányzott ez nekem, mint az edigital lefagyása fekete pénteken. Ergó itt áll előttünk egy olyan Prabhudheva vezérelte item number, ami nem jó. Pedig nem erről volt szó eddig. Nyilván Himesh is csak magát adta, mint mindig. Egészen rosszul hallatszik is, ahogy a Gangster Baby képzeletfelülmúlóan képes alulteljesíteni. Nagyon zsé, egyszerhasználatos, amihez mondom a képi világ is kezet ráz. Hiába a tűz benne, vagy rázza Manasvi Mamga, úgy ahogy se előtte, megmarad beváltatlan ígéretnek se. Elég is volt, féláron se venném. 

0 Tovább

Shraddha can dance sala

Tud. Még akkor is, ha nem koregrafalták túl a Dance Basantit szemmel láthatóan. És pont ezért, nekem ilyen biztonságinak hat, ami nem kockáztat, akar sokat, csak ennyit.

Persze Emraan se az a Prabhudeva, ő inkább elsalmankhanoskodja Shraddha elől az item numbert. Akivel most úgy vagyok, mint Aliaval a legelején, - de a kisasszonynak azóta azért sikerült megszerettetnie magát velem, nagyon.

A jodi amolyan táncidegen, nem is tudom kinek jutott eszébe ez, a dal még csak-csak a Sachin-Jigartól, de szumma kezdésnek soha rosszabbat. Lesz ez még izgalmasabb, item songosabb ennél. Mindamellett szerethető, és Shraddha nem esik ki a pixisből emiatt, továbbra is szívecske. 

0 Tovább

Shruti Haasan item number a Tevarban

A dél-indiai szépséges színésznő a mellett, hogy az Okkadu bw feldolgozáshoz a hírek szerint zenét szerez és abban énekel is, még item girl szerepben is feltűnik majd.

 [FAKT]  Nikhil Advani rendezésében Sonakshi Sinha és Arjun Kapoor főszerepelnek, és az eredeti tervekkel ellentétben nem az idén láthatjuk, hanem csak jövőre. De mindjárt valamikor az elején, január környékén mutatják be.  

Az item number címe egyébként Madamiya lesz, és már le is forgatták, itt egy kép arról, hogy Shruti Arjunnal ropja. 

0 Tovább

Yaar Naa Miley

Köntörfalazhatnék, de minek, mikor úgyis annyira trú, hogy az már kiszúrja a szemünket. 

 Nargis Fakhri cant dance saala 

Nála ezt még Sunny Leone is jobban csinálja. És talán érdemes is lenne elgondolkodnia azon, hogy merre van a legközelebbi tánciskola. Mondom ezt úgy, hogy jómagam és a nagybetűs DANSZ skillem egyedül a caller tune koreográfiáig terjed bruttó se tovább. De hát mégis ő a sztár, a tétel közepe, akin ott a fél világ szeme, hogy aztán elkápráztasson minket a koreográfia mesterek által megálmodott lépésekkel és mozdulatokkal. Aztán meg oda se és rá se bírunk nézni, a Yaar Naa Miley-ben, a Kick dalelőzetesében.

Persze azért nem akarom csak az ő nyakába varrni ezt az item song vereséget, mert akad itt még homokszem akár a dalban, akár a koreoban, akár ebben a devil-oreintált hátteres-környezet témában zusammen. Hirtelen nem is tudom hova tenni, hogy ez most ennyire darkos lett. Úgy látszik bw-ot is elérte ez a dark is the a new cool front. Csak ettől most a mi fejünk fáj jobban. Mert azért lehet ezt ügyesebben is megoldani, ahogy azt az Awari megmutatta pl. Ami pont nem fáj, sőt. 

Igazából ülhetnék ezen egy hétig, de akkor se találnám meg benne azt a kis +++ tényezőt, amiért szeretni lehet ezt az item numbert. Ha a Kick valahol befürdik, akkor az ez lesz. Hiába a YOYO féle langyos dal, az se rúg seggbe, és hát a látottak sem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Megnézni szabad. Szeretni megszeretni is ér. De nálam ez édeskevés.

0 Tovább

Pink lips

Lehet nem szeretni bw-ot, hogy mivé fajul, változik át az évek alatt. Lehet nem szeretni a Meet Bros Anjjant, hogy 10 éves fejjel írja a dalait. Meg lehet nem szeretni Sunny Leonet, a múltja és jelene, ergó felnőtt filmes, pornó karrierje miatt és hogy annyira helyet követel magának (követelnek neki) a kortárs indiai filmművészetben.

De mégis a Pink Lipset ezzel együtt hatványozottan csak és csakis határozottan szeretni lehet. Avagy ilyen az, amikor minden valami ellen szól, még a csillagok együtt állása is, aztán bekopogtat, és te meg csak dőlsz hátra, majdnem hanyatt esett el tőle.

Persze az igazság az, hogy 

 A BABY DOLL JOBB ENNÉL. SOKKAL. 

És ezt most a zenére, meg a dalbetétre is értem együtt. Miközben ez item song-ish, az meg nem. De hát minőségbeli különbség is van. A Pink lips számomra talán a látottakban marad el sokkal a korábbitól. Mert a dal még csak-csak partyban van a Baby Dollal, viszont a szemünket most nem lehet rabul ejteni Sunnyval. Nyilván az ő jelenléte (nemtánctudása) sokat dob, és próbálják rátenni a terhet meg elvitetni vele a showt, eltűntetni a betét gyengeségeit. Fókuszálni rá amennyit csak kibír a játékidő.

A hiba viszont nem az Ön készülékében van. Mert a koreográfiát soha nem látott koreográfia hazavágja az élményt, amihez Sunny is partner sajnos. És hát a környezet sem tesz ki magáért. Miközbe sanszos, hogy nem egykét rúpiába került az alízcsodaországos témázás és hasonlók. Csak hát Sunny fizuja elvitte az ötleteket, a királyabb megvalósítást a készítők kezei közül. Így lett aztán a Pink Lips. Olyan és amilyen. A maga módján még élvezhető, de akinek nincs ínyére, azzal sem lehet nem egyetérteni.

És persze lehet ez túlmagyarázása, túlkritiziálása a dalnak, amit talán nem is kéne ennyire komolyan venni, de hát van előttünk példa, hogy lehet ezt úgy is, jobban csinálni. De a szemorgazmus az azért még van, és nem kell letagadni, vagy csúnya szemekkel nézni rá (ahogy ott teszik sokan), mert nem az a megszokott unalmas tételezéssel jöttek most made in India és bw.  

Pink lips dal > Pink lips dalbetét

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek