calacitra

Azt az Iktarat, ami úgy ellazít, megnyugtat és kikapcsol (keep calm), hogy észre sem veszed. Most meg még új csomagolást is kap, akusztikusan, egyedien, amitől a mínuszok is félnek. Én pl. teát szürcsöltem alá, elhajlogattam rá, és a nap végére beérett nem-szalonképességem egycsapásra átváltott relax üzemmódba. Tényleg ilyen hatása van, de már az eredetinek is. Ezért szeressük. Szeressétek. Jól jön, ha jön.  

A Tevar meg beváltja az ígéreteket szépen sorban. Azokat, amik nem is voltak hozzá. És mint látható, hallható nem is lesznek, kellenek éppen. Mert az első dalbetétet követve a második is soványka. Nem leszünk így jóba. Hiába a bw idézés, és érezni azt rajta, amit egy ilyen filmen szokás, fülben alulmarad. Vesztesként távozik. A Sajid-Wajid újfent elvesztette a fonalat, jaj.

A plakátra pillantva valami nem változik. És ilyen az indiai filmcenzúra. Amit most az Ungli is kénytelen lesz lenyelni. Mert a cenzori testület soknak érzi a sok középujjazást, amit elkövetnek már a filmben. Ezért kérik szépen, hogy ne legyen, vagy ne jelenjen meg úgy, ahogy. Értjük. Értik. Bár azért a bemutatóra tartalékolt uccsó plakát még abban és annak a fényében tündököl. 

Oké, már nem olyan izgi, mint kamionnal átugrani egy forma 1-es autón, de azért egyre másra érkeznek azok a megdönthetetlen jelenetek a két színészről, hogy azért rendben vannak, úgy egymással, amit idáig el se tudtunk volna képzelni. Talán ők se.

Először ez csak ölelésbe nyilvánult meg, majd pár nap előtt képbe, aztán úgy hírlik a híres esküvön még táncoltak is kéz a kézben, hah (Not). Most pedig kaptunk egy sokadik felvételt, amin nem hogy ölelkeznek, beszélgetnek, még humorbonbonokat is szegeznek a másik és egymás rekeszizmai felé.

Azaz itt van, megérkezett. Egy gyönyörű barátság kezdete. És akkor arról, hogy SRK mekkora úriember még nem is szóltam. Eksön. 

Teljes mell széleséggel megértem azokat, akiknek ezek a Peekay filmzenék jelentik a falatnyi levegőt, a piaci rést azokban az időkben, amikor mindent a nyugat és Yo Yo képvisel az indiai zene kultúrában, de az örömöm azért mégse annyira felhőtlen, mint nekik.

Mert jó-jó, ilyen a régi idők lenyomata, meg Shreya és Shaan bandázása minden másodpercet megér, viszont Shantanu Moitra a leggyengébb láncszem a történetben, igen pont a zenei rendező.

Hiszen a báj, a kedvesség nem mentőöv, az csak tűzoltás lehet pl. egy Barfi után, amire eléggé hajaz, csak ott Pritam ezt csúcsra járatta.

A Chaar Kadam kétség kívül filmbe való, a képkockák gyűrűjébe, de azon kívül már nem tud úgy érvényesülni.  

u.i.: SSR legalább feltűnt, ha már mi nem, mert elképzelem, ha nálunk forgatták volna...