Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hogy mondják kínaiul, hogy dumácsálé?

Merülhet fel a kérdés az emberben, azok után, hogy azt olvassa, a Dhoom harmadik részét ott is bemutatják már. A  nagy sikert aratott török bemutató után a héten már a kínai térfélen is erre pattogtatják a popcornt.

És bár elképzelni nem tudom, hogy annak ebből mi jön el, amit éppen itt lát Dhoom 3 címmel, de hát ha nézik, akkor hajrá. Biztos sok Aamir Khan fan van ott. Persze több mint itt itthon. Bw meg csak kinővi Indiát már, valahol ideje és várható volt ez is. És ki tudja hol a vége?

0 Tovább

Tu Hi Junoon

Arról már talán beszéltem, hogy nem vagyok oda és vissza az új Dhoom dalokért. Pritam, leülhetsz, egyes. Arról viszont nem, hogy közbe a film, a bemutatót követő harmadik napja olyan 100 crore feletti pénzt kasszírozott, hogy olyat még bw mozi nem látott. Ergó a Chennai Express ezzel a lendülettel ment is a levesbe, és már el is felejthetjük, hogy egyáltalán létezett, vagy volt valami hasonló filmtörténelmi tette az idén. A Dhoom tehát megcsinálta. Picit féltem tőle, de ha már Krrishnek nem sikerült, neki annál inkább. Eszméletlen azért. Durva számok jönnek, mennek, és majd egy hét alatt összehozott 200 croret, annyit amennyit kábé eddig összesen a Chennai Express. Na de az már egy másik poszt története, ha lesz is ilyen fajta csúcsmedöntés. Halkan teszem hozzá, hogy a lergrosszabb forgatóköny esetén is lesz. Addig viszont Tu Hi Junoon. Aamir Khan táncolni továbbra se tud, Katrina igen. Ő az eyecandy. Szép is amit látunk, kár hogy ez a fülünkre már nem áll. 

0 Tovább

Szává szává szává dumácsálé

Biztosan komolyan gondolták ezt az arabosított Dhoom Machale dalt, de talán mégse kellett volna annyira. Ha lehet akkor az eredetit kérem meg sírom vissza, az úgy természetesebb is, meg jobb is volt, csak így egyszerűen. Az énekesnő egyébként Naya, aki legyen vele boldog, hogy elénekelhette ezt, mi nem vagyunk. Ami viszont a legbosszantóbb az egészben, az nem is ez, hogy ő énekli, ahogy, vagy, hogy elkészült, van ilyen, mert csilliónyi ilyen kering a neten, hanem hogy ez még a filmzenei albumon is helyet kapott. WTF????444négynégy!!44 

Ezek után már csak egy kérdésem és egy kommentem van, maradt hátra.

1. Mikor lesz magyar verzió? 

2. I'm arabian .. but this.. no. 

0 Tovább

Panem et Circenses

Csak jelzem, hogy Dhoomék nem felejtettek el marketingelni, csinálják ők szép számmal, azzal nincs gond, inkább a tartalommal, amit seringelnek, az nagyon vérszegény. És nem akarom, nem is szereném elkiabálni, pláne én, hiszen nálam senki jobban nem várja ezt a folytatást, de a dalpromóktól eddig valahogy nem estem hanyatt. Pedig joggal várhatna kiemelkedőt ilyen téren az ember, ettől a bw sagatól. De sajnos az van, hogy Pritam az év végére kifulladt, leengedett, vagy csak nem találta a szemüvegét, hiszen két dal után - és még kettőt félig ismerve - ez nagyon lájtos. És még szépen fogalmaztam. Hagyjuk is. Jöjjön más, izgalmasabb, érdekesebb, pl. egy olyan howtomakeit, ami arról szól, hogy Katrina és Aamir hogyan cirkuszoltak az elemekkel, egymással, azokkal az akrobatikai mutatványokkal, amik bizony csak a nézőtérről tűnnek irtó könnyűnek. Megizzadtak ezért, még ha helyenként nem néz ki csodaklsszul.  

0 Tovább

Bohóckodás

Akinek hiányzott a blog, de nem akarja, hogy bw is hasonló sorsra jusson, meg ő vele, akkor gyorsan zsákoljon be magának egyet a legújabb Dhoom figurák közül, mert most ez a menő.

Avagy Dumácsáléék már elég magas szinten járatják a merchandising vonalas marketinges gépezetet. Bár egy ilyen nem kis költségvetésű és sztárokkal alápakolt darab esetében ez már csak természetes. Kell a profit, mert az profit.

Van itt mobil játék, alkalmazás, notebook kiegészítők, ilyen babák, olyan kártyák, szóval nincs könnyű helyzetben senki se Indiában, ha éppen szülő, de ha éppen nem az, akkor sem.

Jóllehet el nem tudom képzelni, hogy ezt a Sahirt akarjam is valaha, de hát a célcsoport nem is én vagyok, nekem inkább már a film kell, nagyon.  

 

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek