Most rögtön hagynám is le azokat a sablonköröket ami szerint bw se a régi meg ja és hogy mi ez a zene. Hiszen jól tudjuk rá a választ úgyisúgyis: az nem vész el csak átalakul. És a parallel indiai szinema jegyében, annak köszönhetően (na meg persze a fiatal tehetséges nyugatorientált direktorlányok és uraknak is egyúttal) születnek ilyen és ehhez hasonló darabok, amik hol picit hol nagyon szembepisilnek ezekkel a sztereotip bw konvenciókkal. Szal ez van. Lehet és nem is kell szeretni, de igazából el kell fogadni. És valahol az mellette szól, hogy az év eddigi legjobb bw filmje a Kahaani is egy nem megszokott hagyományos bw film a javából, sőt.
Na de visszarepülve az eredeti témára, a jelen filmalanyra, a Praguera, amihez most aztán elő előzetest is kaptunk, de még milyet. Pontosan ilyet. A helyszín adva van, a történet koncepció pedig egyelőre legalább annyira sötét, mint maga a film lesz, annak tűnik. Úgy fest, hogy Chandan Roy Sanyal (színész) insomniás építészt alakít, aki elmenekül a valós élet és a problémák elől nagyon messze. Nem is kilométerekben mérve, hanem inkább fejben (ahogy a tagline is hirdeti, városok van ott az emberben). Belső konfliktusok, mentális zavarok, ecete.
Elsőre nekem a Dev D ugrik be, nem direkte, hogy másolja, hanem csak az is hasonló háttérrel, hangulattal, színekkel dolgozott. A Prague azonban pszichológiai thriller lesz, ami szépen elvisz a fejed legsötétebb sarkaiba. Irány oda el.
Utolsó kommentek