Erre csak azt tudom mondani -újfent, hogy Shahid Kapoornak tényleg tele lehetett a hócipője már a romantikus filmekkel, ha végül beadta a derekát egy ilyen maszalára, ami azért na nem az ő műfaja. Nem is ebben mozog igazán otthonosan. Hiszen ez a Khanok uralta vidék, Salmannál jobban például ezt senki se csinálja. Legfeljebb mindenki fut utána, és utánozza, ahogy és ahol csak tudja. Jó persze Aamir sem vallott kudarcot anno a Ghajinivel (sőt), és még Shahrukh is 'shetty shtyleban utazik' az idén el ne felejtsük.

De még ennek fejében, hogy a lista teljes legyen, Shahid is ezt teszi. Annyi pici különbséggel, hogy ez neki nem annyira áll jól. A szemünk még nem barátkozott meg vele, inkább ilyen wannabe 'chulbul pandey'-es, akinek a szája is sokat jár, de azért osztja az ellent is, ha arra kerül a sor.

A PPNH tipikusan az a film lesz, legalábbis a trailer ezt adja a szánkba, amiben majd jól kiakad az overacting mérő, a fizika-órán tanultak is mit sem érnek , és még több arcpirító, gyilkos poéncunami zudul ránk egy csipetnyi romantikával. Ez utóbbiból pont annyival, nyilván, hogy Shahidnak ne feküdje meg a gyomrát és hagyja ott az egész kócerájt, mert mert mert megint ishq wala love.

Még fontos lehet megejteni, hogy Rajkumar Santoshi rendezi, akinek az Ajab Prem Ki Gazab Kahaani-t is köszönhetjük, ami egy pillanatra látható is ebben a szűk két és fél perces előzetesben. De ami ennél is izgatóbb, hogy Nargis Fakhri ide egy item numberrel készül (én meg oltani már most, haha), valamint az említett Salman Khan is tiszteletét teszi a moziban, a zsák megtalálta a foltját alapon. Talán még jótanácsokkal is ellátta Shahidot, mit hogyan kell, mert ő tudja mitől döglik az, a nézők is imádják.

Végezetül pedig ragadjuk meg és kapaszkojunk jól bele abba kicsi szalmaszálba, amit úgy hívnak Ileana D Cruz. Mert egyelőre rajta kívül nem is látunk ebben mást, plusz okot, amiért azonnal látni kéne.