Kezdem azzal, hogy jól megbeszéltem magammal: a továbbiakban megpróbálok elvonatkoztatni az itt látható főszereplő személyétől. Nem úgy, hogy nem képzelem oda, mintha ott se lenne, áucs, hanem pont ellenkezőleg számba veszem, és csak a puszta jelenlététől nem lesz rossz a szememben egy dalbetét. Kezet rá.

Nézem, hallgatom. Hallgatom, nézem. Na és a végeredmény?

Persze így könnyű. Hogyan is lehetne erre bármi rosszat mondani. Meg ez így nem is ér. Régen minden jobb volt. És ez bwra is igaz. Tiszta nosztalgia, dejavu. Mintha tényleg egy oldszkul desi filmnek a dalbetétjéhez volna szerencsém. A zene, az énekesek hangjai, a színek, a koreo, a háttér ánblok azokat az időket hozza vissza, már amennyire én azt tudom. Vagy nem.

A zenei rendezőnk meg? Sokat ekézett Sajidnak talán az idei év lesz az igazi. Bár a tavalyit nem nehéz felülmúlni. Azt nem mondom, hogy most ezzel az egy dallal lekenyereztek, és elfeledtették velem mindazt ami megtörtént, de a jó úton zenélnek afelé. Fülbemászó, szerethető, oldszkul igen, viszont nem évzene, vagy ahhoz közeli, csak hogy tisztába tegyük a pelust, még mielőtt.