Na jó igazából most kezdtem el sajnálni Hrithiket. Hogy immáron visszafordíthatatlanul rálépett arra az ösvényre, amibe korábban már egyeseknek beletört a bicskájuk. Nem is kell nagyon messze menni, két évvel ezelőtt Shahrukh próbálkozott meg hasonlóval, élete álmával, aztán a többit meg már ismerjük, három szóval összefoglalva nem lett történelem. És most pedig Hrithiket fizették be ilyen Ra One pótléknak, utódnak, meg elhitették vele, hogy most tényleg minden sokkal jobb lesz, mint anno volt a Ra Oneval, tanultak a hibákból, meg ilyesmi, ő meg persze bekajálta. Mi azonban egyre kevésbé, sőt kezdünk kiszeretni belőle, pláne, ha a borzalmas dalok, dalbetétek fejében még ilyen játék (merchandise forever) dolgokkal is előjönnek, ami csak erősíti azt, a tényt, hogy ez is egy termék lesz, inkább, és nem mozi, a szórakoztatás nagykövete éppen. Arról pedig már csak elsumákolok, hogy mennyire nem is adja az igazságot ez a játékelőzetes. Bár azt mondják ez még mindig vállalhatóbb a Ra One félénél. Mindegy is, mert azzal se toltam, ezzel se fogom. Mindezek ellenére azért szép próbálkozás, és a remény hal meg utoljára.