Nagyot fordult a világ velem, és Raghu Dixittel is, aki legelső dalabetét próbálkozása után mintha csak kicserélték volna el kezdte komolyan venni ezt a dalkészítést, ahogy bwban szokták alapjáraton, a hétköznapokban. És ide meg elénk állt egy - kimondottan ilyen dalban mondom el típusú - nagyon hangulatos, könnyen megjegyezhető, fülbarát zenével, amit biztosan nem először és utoljára hallgattunk meg. Tetszetős. Szeressük. Az már más kérdés, hogy a porszem ebben az esetben már Sonamban keresendő, aki újfent bebizonyítja, hogy a tánctudásán van még mit csiszolni ezeregy bw film után is. De ha ezen túlteszem magam, akkor még imádnivaló is az egész, úgy ahogy van. Füleljétek bátran. Ezt lehet, szabad, megérdemli.