Mondjuk ki, senki ne akarjon magának egy Rishi Kapoor kaliberű apóst, mert annak nem lesz jó vége. Vagyis neki igen, mert ő legalább olyan emberhez adhatja a lányát, aki nem olyan, mint te, egy Ayushmann Khurrana, aki még az állását is elveszti, annak tetejében, hogy próbál iszonyat mód megfelelni és bevágódni az említett apósnál. Magyarul Sonam Kapoor van volt és nincs. De azért erre ne vegyünk, igyunk mérget, hogy így is marad a film végére.
Nem kertelek, Nupur Asthana filmje nem különösebben ráz meg, vagy fel. Eléggé átlagos, már túlátlagos, amiben nem látni a fényt, a romkom csillogást, hiába Yrf az egész, picit többet vártam ennél. Nem hiába kellett egy hónap mire úgy ahogy megbarátkoztam vele. Moziba rá nem rohannék. És még a zenék is felemásak, de az a legkisebb gond. A másikat, a többit ez az előzetes jól példázza. Megfoghatatlan, mintha nem lenne benne élet. Kevés lesz ez így.
Utolsó kommentek