Shahidnak tetszik, Sonaksinak tetszik, én meg egyenesen imádom.

Nincs mit kertelni tovább, a Saree Ke Fall Se az év egyik leghangulatosabb, legemlékezetesebb, élménydúsabb dalbetétje lett. Ami tényeg attól jó, hogy faék egyszerű. Nemcsak szerintem, a koreo és rendező felelős Prahu Dheva szerint is. Aki megint varázsolt egy nagyot, ott a sivatag kellős közepén.

Meg a színészek között is, egy kis kémiát. Úgy, hogy komolyan egy rúpiát nem tettem volna arra, hogy ez valaha is működhet velük (Yes we made it), ez a jodi akármikor is ebben az életben, ezen a földön. De PD ezért az aki, tartjuk zseninek. Például a háttértáncosokról ha nem mondja, észre sem veszem, hogy háttal vannak, úgy arc nélkül, egy mozdulatot leutánozva konstans. Mert a színészek teljesen elrabolták a tekintetemet. Azok a ruhák is szenzációsak, szemorgazmus az egész, a szárik meg Sonakshin is milyen csudaklasszul állnak. Mennyire gyönyörű így és itt. Tökéletes na. 

Bár a sikert nem csak az ő nyakába kell egyedül varrni, hiszen Pritam is megdolgozott érte, aki már a Race 2-ben, a YJHD-ban is kitette a lelkét, beleadott mindent, és a folytatás is legalább annyira lett gyümölcsöző és fülszimpatikus, mint az említettek vagy a korábbi referenciái idénről. Határozottan évzene a Saree Ke Fall Se, az meg csak hab a tortán, hogy a dalbetét, ami készült hozzá olyan, hogy már el se tudnád képzelni nélküle, vagy ha csak más lenne. Ennek így kellett lennie. És ez így is a szép.

Eszéeszéeszéeszéhá eszéeszéeszédzseszé...