Jegyezzük fel, az eggyel korábbi Bhootnath Returns filmzenét még az MBA szerezte, a mostanit meg már Ram Sampath. Ki érti ezt? Mindjárt megmagyarázom.

Szóval úgy áll a helyzet, hogy újra csak egy zeneszerző-ügyileg multikulti soundtrackre van kilátás, ami az utóbbi időben igen csak reneszánszát éli. Azaz, hogy egy albumon, nem csak és kizárólag egy filmzene gyártó brand, team dolgozik, hanem hát kooperál másokkal, megosztozik és így együtt, kéz a kézben jön létre a végeredmény. 

A BR esetében a fő mag: az MBA&Rampath&YoYo trió. Ebből most Ram Sampath a soros, ő mutat nekünk valamit. A Har Har Gange a dala, többek között, mert lesz még tőle, hallani fogunk róla a továbbiakban ezen az albumon. És úgy igazán nem is bánjuk, mert Aman Trikhaval az élen egy eléggé feelgood jóság már ez is, ami itt fülelhető be. Lájti, de jöhet még. Még kétszer. Háromszor. Is. Akár.

A film meg 2014 Oh My Godja lehet. Ja és Big B nagyobb már nem is lehetne.