Távol álljon tőle, de tőletek is, hogy nyugdíjazni szeretnénk a nagy Bét, mert már nem a régi, sokat vesztett, fogyott, lemerült, kiégett meg minden ilyesmi. Jó távol, mert szó sincs erről. Amitabh Bachchan ugyanis még mindig ugyanaz, aki volt. Miközben tényleg úgy jönnek tőle a filmek sorban, hogy mindegyik beleillik egy utolsó nagy dobás, film képébe, elképzelésbe.
És nem azért mert ideje lenne, hanem mert olyan szinten van, nem hibázik, hogy bármikor, bármelyik filmmel kiszállhatna. Ahogy ezzel a 2008-as Bhootnath folytatásával is. Mondom ezt úgy, hogy még csak az előzetest láthattuk. Bár már az is megér egy-két rúpiát.
Az első rész után, láttán, azt elfelejtve azért nem minden áron kötelező képkocka látnivaló, de amikor Big B szellemet játszik, és közben politikusokból csinál bohocot, azt na mégsem lehet kihagyni. Sőt a kisfiú mellette csak hab a tortán. Aranyos, kedves, és még viccesnek is vicces. A humor találkozik a fantáziával, mi meg a mozival, majd ha annak az ideje eljön. Jöjjön, várjuk.
Utolsó kommentek