calacitra

Meg Hare Krishna. Ez is most az én betegségűző himuszom. Viszlát vírus virtus. 

Ja és soha ne próbáljatok meg fájó torokkal énekelni. De még plébekelni se. Én előre szóltam.

U.i.: nagyon nagy jóság patent ez az Arrambam filmzenei album, egyétek, igyátok, megérdemli.

Azt már kidumáltuk, hogy a Krrish 3 filmzenék alapból és alapjáraton nem igazán tudnak érvényesülni egymagukban. Ami baj.

Meg nem is. Hiszen bw számtalanszor megmutatta, hogy képes feltámasztani vagy reinkarnálni egy lesajnált, alulértékelt, elfeledett darabot a dalbetétjeivel. Vagyis azzal, az által, hogy igazán pöpec, puccos hol táncos hol tánctalan snitteket, montázsokat készít el hozzájuk, amikkel együtt sokkal szerethetőbbé válik az egész történetcsomag.

Na a Dil Tu Hi Bataara ez pont nem igaz. Szóval felejtsétek is el, amit az előbb és fentebb írtam, mert ezt kimagyarázni, ami itt Krrish zenék körül forog nehezebb dió, mint a kokainozást letagadni, úgy, hogy közbe videóra vettek és világgá is kürtöltek.

Egyszóval csalódás. És még annál is nagyobb. Hrithik kockái meg lehetnek akárhányan, hisz a nyilvánvaló tényt, hibákat, és negatívumokat úgy se tudja elfeledni.

Sőt akkor még arról nem is beszéltünk, hogy itt aztán a Guzaarishtól a K3G filmzene betétekig (suraj hua madham) mindent láttunk már valamikor, valahol. Ami meg egy ilyen nagy csinadrattával bejelentett, felhájpolt, most már kimondom: túlértékelt kultikus filmfolytatás esetében igen csak öngólnak teszik lenni. Ehhez képest FBI-t játszani a helyi kocsmában menőség. Ez meg szégyen és gyalázat.       

Egy biztos: ha most lenne hárommilliárdom biztos nem ezt a Warning mesápot hallgatnám. Annyit nem ér, annyit nem érne. Mert ezek a filmzenék pont olyanok:

1) Amik egyenként még csak-csak elvannak.

2) De együtt színezve rossz dj kezekbe kerülve már nagyon NEM adják az igazságot.    

És ha ezt még én is tudom, akkor az aki csinálta miért nem, volt tisztába vele. Felejtős az egész, úgy ahogy van. Kábé az fajta lett, amit jó, hogy elkészítettek, de talán jobb lett volna ha mégse. 

Persze értem én, hogy sikk ma bwban ilyet kreálni, gyorsan is születnek meg épülgetnek, akár csak itthon a stadionok, de a mennyiség már régen nem mindig minőség. Határozottan kihagyható.    

Tapossunk a lényegre már a legelején: Ranveer Singh testénél csak a dal lett tökéletesebb. Kockák és képkockák itt és ott is.

Tattad Tattad a címe, a Ramleela első hivatalos dal és táncbetétjének (promójának), amit ajánlunk is elsősorban hölgyeknek - felhívás a keringőre, de SLB fanoknak, színbűnözőknek, táncfanatikusoknak, vagy bw megszállottaknak is, meg nem utolsó sorban olyanoknak, akik szerint hajjal nem lehet koreográfiát eladni. Mert de. 

A Ramleela jelentem feljebb kapcsolt. A lenyűgöző előzetest kiheverve máris a filmzenék felé vesszük az irányt. Azokhoz, amiket SLB többed magával, az élen szerzett. És bár nem nevezhető ilyen kiemelkedőnek ez az önjelölt Navratri himnusz, vagy éppen olyan frissfriss szerzeménynek, de mégis Aditya Narayannal (Udit fia), az énekessel együtt engem baromira eltaláltak. Eléggé meg is szerettem rövid idő alatt, már végtelenítve hallgatom, mintha nem lenne holnap. 

U.i.: Ram tehát beköszönt, stílusosan, macsosan, ahogy azt kell. Mi még örüljünk ennek, de aztán jöhet(ne már) Leela is bemutatkozni.  

Úgy tartják, hogy a háborúból nem illik és nem szép dolog viccet csinálni. Fakt. De vannak kivételek. Ilyen lesz a War Chhod Na Yaar. Bw első warcomja (háborús vígjáték).

Amihez trailer is van már, de előtte jöjjön inkább a címzene, azt mutatjuk most be, és hoztuk el képkockástul mindenestül. Olyan látjiféle, de azért lötyögni is lehet rajta. Meg az egész alapjáraton fülbarát, miközben semmi olyan nincs benne, amitől valami lehetne.

Azonban a hétkezdésből most kiveszi a részét rendesen, nem is egyhasznalátos, fogunk is még vele fültalálkozni. Hajtás utána.