calacitra

És találkozott a szimfonikusokkal*, és még zenét is szerzett itt, velük, az ő segítségükkel. Mert ahogy arra már korábban tettem említést, az Irandam Ulagam háttérzenéit csinálta meg a tehetséges fiatal zenei rendező (meg is lehet hallgatni őket itt), aki úgy döntött a maestro Ilayaraja után szabadon, hogy Chennait maga mögött hagyva, úgy pár kilométerrel odébb utazik, ide hozzánk, mert sok jót és szépet hallott már rólunk, a szimfonikusainkról, szóval el is jött, miért ne. Ezt örökítette meg a most következő videó, ahol és amiben amolyan színfalak mögöttiben húzzák el Anirudh filmzenéjét.  

*A hangszerelést Grósz Artúr és Podráczky Ákos készítette. A felvételen közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.- via

Rezsicsökkentős, tesco gazdaságos, spar budgetes x-project buli szabadul el a szemünk láttára, a résztvevők nagy örömére, de még bw határokon belül, a jövőre érkező WTF: What the Fish című film egyik dalbetétjében.

És nem, ez nem a Pursuit of Happiness remixének remixe a fülünk járataiban, hanem a Babbe Mast Sandeep Chatterjeetől, Sonu Kakkar és Altamas Faridi duettjében eldalolászva. Lehet is veretni, tooht rázni, twistelni, szelfizni, holnap péntek végre hétvégre. A holnap partyhimnusza voálá. Lesz is idő megtanulni, felkészülni rá, meg szétcsapni a házat. 

Bombasztikus na, Prabhu Deva ezt se aprózta el - Pritammal karöltve. Ő nem is olyan forma. Meg le se tagadhatná, hogy az ő műve lett a Kaddu Katega. De ami a legszebb, hogy le se kell. Mert még úgy is pénteket mond a csütörnöknek, hogy azért tényleg egy Saree Ke Fall Se szintet nem üt meg, csak közel hajol hozzá, és megkérdezi, hogy rendben vagyunk? Az meg kiröhögi, hogy persze, bár hallottam már jobbat is az R Rajkumarban.  

A Sajid Wajid olyan már nekem, mint Tarlósnak a Kálmán Olga. Néha nem értem, néha az agyamra megy, néha meg műanyag cserepes cikláment ajándékozok neki, hogy azért mindenkinek jó (jobb) legyen egy picit, vagy legalábbis annál, ami előtte volt.

Kvázi látom, hallom, hogy ebben a Bullet Raja dalban van valami, valami potenciálszerűség, amire tényleg régen volt példa már tőlük, viszont egyúttal sírni tudnék, ha tudnék, mert elhervad, mikor már kinyílt volna lelki füleim előtt, és megmozdult volna rá a bal lábam kisujja.

Magyarul ez megint semmi, semmi olyan (még ránézésre se), amiért miatta virágot lopni bűn nélkül is érdemes lenne.

Avagy - milyen - nehéz az élete egy nagyvárosi romeónak a vidéken, ha a BFF akar lenni az ott élőkkel. Ha más nem alkalmazkodni, elfogadtatni magát, megszokni, és nem megszökni. Végülis valamit valamiért. A szerelem meg nem megy olyan könnyen. Imran Khan erről többet tudna most mesélni, meg a karaktere. Amúgy meg a dalbetét gyengébb lett, mint egy indiai kisfalu legkisebb jelerőssége. És ez úgy, ahogy, van.