calacitra

Minden egyéb kommentár nélkül ragadjuk meg a pillanatot meg a hetet, a hét első napját és hirdetjük a bw kontentot egy pár poszt erejéig. Jóllehet a mostani éppen hogy kivétel ez alól. Hiszen a Vanakkam Chennai egy tamil nyelvű kollywoodi mozi, de ő is nemzeti kincs, van annyira mint bw, szeressük tehát nagyon.

Szóval ennek a filmnek az egyik dalbetétjét választottuk ki hétkezdő himnusznak, ami megadja, amit ilyenkor szokásos és kell. Az Oh Penne, ahogy a filmzenei album többi darabja, tesója, Anirudh Ravichander szerzeménye. Maga a dalbetét pedig annyira friss hozzá meg alá, hogy eddiglen keveseknek adatott meg az élmény, hogy láthatják, így, ilyen formában, nem is moziban. Exkluzív és satöbbi. Tapadjatok rá, a dallamra, meg ránk.  

Nem ájultam el tőle, de mégis olyan, mintha már 20 év óta ez lenne a csengőhangom #whattheheck. Mitöbb szeretném, hogy még legalább ugyanennyi ideig maradjon is ez továbbra. Macha macha macha macha és még egy adag macha. 

Mert lehet visszasírni Hrithiket, hogy az milyen jól koreografált bw színészeket megszégyenítő táncolt bűvészmutatvány volt tőle, ott a második részben, ilyen dalcímszó alatt, viszont netto faszság is lenne, hiszen Katrina legalább annyira teszi-veszi magát (miközbe halkan teszem hozzá, hogy azért azt nem vili, mit kellett ezen hat héten át tanulni meg gyakorolni úgy igazán) és még jól is csinálja, amit csinál.

Ergó táncol. Úgy, ahogy ezt, így, nem biztos sokan lehozták volna. Hisz egy Priyanka jézusúristen mit csinált volna vele például, csak hogy ne is gondoljunk bele. Ez így volt kerek és lett szép végül Vele, mert Aamir vagy Abhishek mégse állhatott be mögé tooht twistelni, rázni, hülyén is vette volna ki magát. Meg senki sem számított rá, hogy majd ez megtörténhet.

Katrina pedig ehhez ért nagyon. Lefogadom, hogy színészként megint hozza, meg előveszi magát, ahogy szokta, fullba nyomja a modorosságot. De hát nem azért szeretjük, hanem e miatt, amit itt is látunk.

És oké, az a helyzet, őszinteségi roham szia, hogy hiányzott is már na. Régen láttuk már, ahogy letáncol mindenkit a parkettről. Mert most is ez van, csak mellé szemorgazmus is párosul. Hiszen nem tudom észrevettétek e, vagy csak nekem tűnt fel, de Katrina talán még soha se de nem volt ilyen gyönyörű, mint ebben a Dhoom 3 dalban. Lehet a szerelem teszi vele, lehet én vakulok, de valahogy lehet kapisgálni miért tartják India legszebb nőjének sokan.

Mindamellett, hogy szép és jó amit csinál, nem az igazi ez a Dhoom Machale. Ő kihozza belőle a maximumot, de ebbe bizony több és innovatívabb, kreatívabb koreo is elfért volna. Pláne úgy, hogy tudták kivel kell ezt prezentálni. De ez nem is Kat sara, az ötletgazdák azok, akik ezt elötletelték, akik okosan elszámolták magukat valahol útközben. Legközelebb ügyesebben, ha lehet azért.

Ami igaz Pritamra is. Vele együtt úszik el a hajó, meg egyelőre a klasszikus, örökzöld, epikus jelzők forgataga, ami megilletné a dúmácsálét a harmadik részben, részre is címzene-ügyileg.

Viszont, jön a csavar a végére, mert a dejavu, a múlt, és azért a dalbetét jósága együtt mégis azt mondatja velem, hogy a végeredmény összeségében eléggé faszányos lett. Látjuk a hibákat, a hibáit, de tudjátok, ha moziban nézném, akkor előjönne belőlem az indiai néző énem, és ugrálhatnékom támadna, wannabe mohit chauhanként plébelni kezdenék rá, enyém lenne ott és akkor a világ meg nem lenne holnap. Megszerettem szeretni, persze első blikkre azért megvett magának. Jó kezdés!      

Valaki szólhatna a Ram-Leelasoknak, hogy olyan égető szükségük nincs már több promó-eszközre, mert úgy is kajálja a nép. Erre fel, pár nappal a bemutató előtt, még egy dalbetét részletet csak kitolnak, biztos ami biztos. Végülis veszíteni nem veszítettek vele, mert eszméletlen jó ez a jodi, nézni is pazar, megint, újra és újra. U.i.: A filmről pedig közbe annyi látott napvilágot, hogy sac két és fél órás lesz, SLB tehát ebben sem enged. Bár én már háromra is felkészültem.  

Szemmel láthatóan jót tett Sahidnak Prabhu Deva. Még a végén blockbuster férfi aktor lesz belőle, ha így folytatja. Az meg külön kinder meglepetés, hogy Sonakshival ennyire jól mutatnak egymás mellett, és együtt tudnak működni. Talán ez még nagyobb szenzáció, mint a Ram-Leelanál Dee és Ranveer kettősének libabőr kémiája, pedig az se volt várható, hogy ennyire jó lesz.

De az R... Rajkumar nem csak a színészek emelek ki és felfelfel. Hanem bizony a zenei rendező, Pritam (is) munkája is kalapemelést érdemlő. És hát még egy Dhoom 3 soundtrackkel adós is, szóval egy nagy dobás maradt vissza tőle. De ha nem is sietünk annyira előre, nem kell, nyugodtan leparkolhatunk ezeknél, vagy most ennél az RR dalnál. A Mat Maarinál, ami majdnem olyan zseniális, mint a Saree Ke Fall Se, Shahid és mi kedvenc nótánk az albumról. Majdnem, de minden nem lehet tökéletes. Ettől még ez is kurvajó.

És egyre jobban várom ezt a filmet, kidz.   

Ezezezez, most hogyan mondjam.... Megvan. Legyen ez a szám, tegyük fel a Vitézy. Én meg leszek a Tarlós. És akkor már meg is értettétek, hogy milyen viszonyban is vagyok ezzel a Jackpot dallal.

Igazából kétfajta megnyilvánulást tartok elképzelhetőnek a megnézése (eh, 1 perc után lelőttem) után, láttán. Az egyik sírás. A másik nevetés. És nem, nem olyan rossz, hogy jó jó. Hanem bűnrossz.

Verdikt. Akárhányszor megnézitek, valahol egy kiscica meghal.