A Sajid Wajid olyan már nekem, mint Tarlósnak a Kálmán Olga. Néha nem értem, néha az agyamra megy, néha meg műanyag cserepes cikláment ajándékozok neki, hogy azért mindenkinek jó (jobb) legyen egy picit, vagy legalábbis annál, ami előtte volt.

Kvázi látom, hallom, hogy ebben a Bullet Raja dalban van valami, valami potenciálszerűség, amire tényleg régen volt példa már tőlük, viszont egyúttal sírni tudnék, ha tudnék, mert elhervad, mikor már kinyílt volna lelki füleim előtt, és megmozdult volna rá a bal lábam kisujja.

Magyarul ez megint semmi, semmi olyan (még ránézésre se), amiért miatta virágot lopni bűn nélkül is érdemes lenne.