calacitra

Avagy régen volt kontent itt a Son of Sardaarról. Pedig kint velük van tele a sajtó. Ajay Devgan ugyanis a hírek szerint berágott a Jab Tak Hai Jaanra, ott a készítőkre, a producekre, meg mindenkire, mivel az ő filmje ahhoz képest kevesebb moziszínházban, képernyőn jelenik meg. Aha.

Na akkor ezzel most mindösszesen 3 pici probléma van, kedves Ajay. Egy. Az mégis egy Yash Chopra film Shah Rukh Khannal. Kettő. Miért kellett mégis egy napra tenni a két film premierjét, könyörgöm. Három. Nem kell előre megmagyarázni a bizonyítványt, és promozni ezáltal a filmet, nem szép dolog.

Bár teszem hozzá halkan, egy fair-fair küzdelem azért járhatna ide-oda. Jóllehet nincs egy súlycsoportba a két mozi, szóval ki tovább kellett volna tolni inkább azt a dátumot még egy hétre legalább, és akkor nincs ez. 

A 3 percből pontosan az az 1 perc ér valamit, amikor Yo Yo Singhnél van a mikrofon. Yummie. És igazán csak ezért, csak miatta vagyok képes végighallgatni  most is a Lonelyt.

Még a végén eladja nekem, mi? Azért nem-nem, erről szó sincs, HR tesz róla, hogy ne így legyen. Pedig az elején még minden olyan ígéretesen indul, de aztán valahogy kicsúszik a füleim meg HR kezei közül.

Csattanós kapufa, ide hallom. Kihagyott ziccer, amiben volt több érzésem szerint. Talán, ha Yo-Yoval csak vele veszik fel, lett volna esélye nálam. Persze így is azért vissza-visszatér a lejátszómba, mert az az 1 mégis olyan 1, ami máshol nincs. #tgif    

Ha csak ez és ennyi kell, akkor máskor is. Mert Himesht 12-ből 11 hónapig ekéztem a semmilyen zenei teljesítménye miatt, és hát igen a legújabb ost projektjétől (Khiladi 786) se dobtam üveggolyón hatost, viszont most mégis taps taps ovációcunami fogadja, már ami tőlem érkezik felé. Hiszen az ugyancsak Khiladi 786-hoz tartozó dalocska olyan rossz lett, hogy már jó, gyerekek.

Miközbe tényleg lehetne sorolni a hibáit, kliséit, mert van csomó, arról nem is beszélve, hogy ismerős dallamok követik egymást fej-fej mellett (chris brown, stereo love), mégis úgy vagyok vele, hogy who cares. Elnézem neki, és nem bánt, mert tetszik, amit hallok. Meg amit látok, az is. Asin és Akshay Kumar twistelnek nagyot rajta (lehet is), hol ilyen koreoval, hol olyan lasított felvétellel, miközbe szól az oh oooooo. És ha már itt tartunk, az utóbbi idők legjobb oh ooooo muzsikája, mert én ezt egy külön zenei műfajként tartom számon a rengetegben, és a Hookah Bar ebben a mezőnyben szorosan az elithez tartozik. Kitkat. Nagyon addiktív. 

Az első és az utolsó JTHJ dal, amihez talán nem is vártam annyira a betétet. Mert van annyira jó a Heer, van annyira ugye, hogy az képkockák nélkül is működőképes tud lenni (egyedüliként a korongon teszem hozzá). De vele vele mi a helyzet, hisz bwban vagyunk, ahol ez a kettő mindig együtt jár. 

Na a most megjelent promo igazából nem húzta le a szám szélét, csak picit. Katrina rontja el az élményt, akiről a mai napig nem tudom elhinni hogy eljuthatott egy Yash Chopra film közelébe. A többiek nem értek rá vagy mi?! Mert itt is olyat gesztikulál, antiszínészkedik néha, hogy az borzalom. Így pedig nehéz lesz szeretni a jodit ő vele és Srkval. Félő is, hogy ez rányomja majd a bélyegét a filmre. Nem arra, hogy nem lesz sikeres, mert az lesz. Hanem a sztorira, az élményre vagy a érzelmekre, érted, amit éppen át nem ad és éppen hogy kéne. 

A Heer többi része egyébként pacsi. Vannak benne új szkénák, érdekesek meg Anushka. Aki pont Anushka, és akitől mindenki valahol azt várja, hogy ő legyen a történet végén, aki mindent és Srkt is viszi, winwin. De hogy az lesz -e, az majd kiderül nemsoká. Hiszen már csak pár nap vissza a bemutatóig. Pontosan egy hét. Ticktock.   

Nem először, és nem is másodszor szerepel nálunk a blogszínpadon a 3 (Moonu) eme filmzenéje. És lehet nem is utoljára. A hét zenéje sajnos már nem lehet, mert volt, így most inkább a hét lezárásából veszi ki a részét Anirudh Ravichander tökéletes láv szongja. Ami, ha jól számolok utána: 9 darab hónapja, pontosan február óta szerelem személyre szabottan. A hozzákészült videó (dalbetét) pedig dettó. Így vélekedtem róla anno, és tartom:

- a rendkívül agyonhasznált, túlklisézett esőben való danszolást olyan szintre emeli, hogy azt nem lehet hova már tovább. Miközben nézem azt kívánom: hogy basszus essen már az eső mert én is kimegyek fagyit nyalva az út közepére táncolni rá. Atomzseni egyszerűen.

A mostani alkalom különlegessége az, hogy sikerült élvezhető, szép, igényes minőségben és felbontásban is elhozni az egészet, elejétől a végéig. Úgy, ahogy még eddig soha. Tessék csak rákattani, nem szégyen az. Anirudhról meg az év végéhez közeledve egyre inkább az az érzésem, hogy már akkor megcsinálta az év legjobb indiai soundtrackjét, amit azóta senki zenei rendező sehol (lásd b'wood, k'wood, t'wood) nem tudott leschmittelni, megismetelni, uram bocsá legyőzni egy jobb zenei ost anyaggal.