calacitra

Az utóbbi idők egyik legéletképesebb YoYo dalával megyünk neki az éjszakának. Ez a ma tgif himnusza.

De azért azt is előre jelzem, hogy nem kell bezsongani tőle. Nagyon messze van ez így is, attól, hogy igazi partytrekk legyen, váljon belőle. Soványka nagyon egyszerűen (Sonakshi példát vehetne rajta, khm), és tényleg annyi a bekátyúzni való rajta, hogy azt Havasi Bertalan se tudná már megcáfolni. Esküvőre nem ajánlott, csak mondom, ha valakinek most lenne éppen. Táncparketten se nagyon twistelnék rá. 

Amúgy meg egy Slowly Slowly úgy el veri, mint a román a magyart, fociban. Nem is lesz ez egy gyönyörű barátság kezdete. NoNo.

Attól, hogy a dalt nem nagyon csípjük, attól még hatalmas élményforma együtt látni Yo Yo Honey Singhet meg Shah Rukh Khant, meg azt is, ahogy táncolnak, tanulják az amúgy nem túl bonyolult koreot. Fél perc, gondolom lesz majd több is.

És imádkozzunk, hogy ezt nem vágják úgy és annyira haza, mint magát a dalt. Bár az így is jelentősen le fog venni az élményből, majd a betét nézése közben (bár azt mondják ez nem lesz benne a filmben).

Persze láttunk már csodákat, és létezik zeneszerelem sokadik hallásra is. Egy jól megkoreografált, eltalált, hibátlanul szinkronban, kiváló kémiában élő-táncoló jodi képes még a legkacatabb daldarabból is valami hangulatbimbót elereszteni, vagy kivirágozni csak úgy minden előzmény nélkül. Magyarul működni, és szerethetővé tenni a teljes csomagot. Meglássuk.

Komolyan úgy érzem magam, mint akit ott hagytak faképnél az oltárnál. Pedig még nem is hagytak. Csak gondolom, hogy ilyen lehet. Persze az sokkal alázosabb, és töményebb, és nem is akarom megtapasztalni. Elég volt nekem egyelőre ez a Lungi Dance. Mert hiába van meg a szerelem, kimondott szerelmem Honey Singh felé (vagy bírom SRK munkásságát és buráját), mert ez nagyon nem yo-yo. Egyedül maradtam, és akkor lehetek megint én a rossz, a kritikus, akinek semmi nem tetszik. 

Az egész mindenség még hónapokra vezethető vissza, amikor olvastam, hogy a Chennai Express zenei összeséhez dolgozik hozzá még egy dallal a népszerű rapper. És mondani se kell, azóta vártam izgatottan, hogy mi sül ki belőle. Pláne úgy, hogy pont ez a két ember összeáll, és mögöttük még ott a Vishal-Shekhar is. Aztán megjelent a soundtrack, amin hűlt helye volt ennek. Semmi jel nem utalt arra, hogy ebből mégis lett valami. Még néhány site le is hozta, hogy akkor wtf?

Végül mégis csak elkészült. A hír igaz volt. Pár héttel az ost után rakták ki. Egyfajta Rajnikant himnusz, meg tisztelgés, a munkássága, és ő előtt. Ami szép és jó. De ez engem hol és minek érdekel? Whatever. Ezért kár volt.

Azt hiszem úgy jártunk legjobban, hogy a filmzenei korongról ez lemaradt, és nem kapott helyet. Megmaradt ilyen promó zene. Annak oké, de ha valami többet reméltek annál, hogy ez most hype, és felkapott lesz, és mint a vírus terjed a szét neten, akkor eléggé benézték. Mert értem én, addig rendben van, hogy a déliség az új desiség, de mégis ebben pont a déliek menők, ők maguk, hiába is szenvedi túl ezt bw.

Verdikt. Nem kukába való. De majdnem.    

YOYO!

És gondolom nem is kell mondani, mit jelent ez a négy betű. Mindenki tudja, hogy ez csak az indiai rapper Honey Singh lehet, senki más.

Aki a saját dalain kívül most már nem csak, hogy részesévé válik egy-két bw filmzenének (beleszövegel, ha úgy esik), hanem ott tartunk már, hogy kérem szépen ő maga írja (sokadmagával) meg énekli meg szerzi hozzá, a filmhez zenéket.

A most következő darab, a Kudi Tu Butter névre hallgató dal - a Bajatey Raho filmből - pont egy ilyen. Mert ha Honey nem lenne, ez a zeneszám se lenne. Miatta készült, készülhetett el egyáltalán.

És bár olvasom, hogy egyesek szerint uncsi, nuku party hard, de nekem egészen bejön. Jóllehet a Brown Rang sem volt táncparkettgyilkos fajta, mégis az a nagy kedvencem mindyoyoközül, nem a bulitrekkek. Szóval, akinek az bejött, annak ez is be fog.  Tetszikelem. 

Eddig keveset beszéltünk Anirudh legújabb filmzenei kreditjéről, de nem azért, mert most nem hozott a világra egy újabb Why this kolaverit, és fújás-sírás van, patakkönyek. Nem-nem, hanem, mert csak nem akarnak jönni azok a dalbetét promok, ahol lehetne agyondicsérni, hogy mennyire de annyira szuper, amit csinál ez a gyerek.

Az Úttánc posztnál azért már nem bírtam tovább, érthető, de ott se toltam fel a szivárványt a seggén. Itt se fogom nagyon. Habár el kell ismerni, tehetsége az van, friss, fiatalos, lendületes, mégis konvencionális, aki azért előszeretettel használja országa, népe sötöbö hangszereit, jól, nagyon jól nyúl azokhoz és ötvözi a rusztikust, a hagyományost a modernnel.

Ez utóbbit, a tüctüct, a dábtepet, meg az autotunet sokan kikérik maguknak, hogy mert a Moonu zenéire ez nem volt jellemző, ejnye no, és ez már sok. De ez hülyeség, 20+ valahány évesen tökre nem elvárható tőle, hogy oldszkul, dudával, ősi indiai hangszerarzenállal operáljon minden egyes és kettes dalával. Én legalábbis nem, meg aztán így is, ahogy írtam messze menőkig, a teljesség igénye nélkül is kihasználja az arzenált, és olyan tételeket hoz ki belőle, amik slágeresek, mondhatni egyediek.

Habár ez utóbbit lehet és szabad megkérdőjelezni. Főleg azok után, hogy az Ethir Neechal egy Moonu 2.0-nak nevezhető. Ugyanis a két lemez között van hasonlóság, átfedések, mindegyik számnak van is párja a másik korongon, de tényleg ki lehet sakkozni ügyesen-okosan, hogy Local Boys az új Come On Girls. Vagy minden bizonnyal az Ethir Neechal, a title track, a címadó zene az új Why this Kolaveri Di Moonus megfelője dalban mérve, és összehasonlítva. Ez persze nem rossz, pláne akkor ha működik, sok zenész a világon ebből él, de talán egy picit több újdonságszellő elfért volna a korongon. És talán ennyi is a kivetnivaló, amit találok összesen a soundtracket hallgatva és nézve. Nem több.

Mert szumma 2013 vele indult el. A legjobb indiai filmzene korong bizony az ő nevéhez köthető. Ismerős sztori mi? Egy évvel ezelőtt pont ez ment végig. Mosoly. 

Most meg jöjjön ahogy az Ethir Neechal készült. Forgatási snittek, dalbetétmorzsák a filmből, és egy Yo-Yo Honey. Király. Ti meg ne álljatok le ennyinél, ne érjétek be ennyivel, lépjetek túl rajta (a refrént megjegyezni szabad, nekem már megvan), a korongon akad még más Anirudh fülzsírtépő dallamtapadásos csoda.