calacitra

Ha írtuk írtuk, ha nem nem. De azért lényeges kiemelni a posztrengetegből, amikor egy bw film ott van, megméretteti magát egy külföldi, és nemzetközileg is nemzetközi filmfesztiválon. Pláne úgy, ha nem is egy, hanem mindjárt kettő teszi meg ezt a nagy szívességet nekünk, nekik, és nekik, azaz maguknak. Mert gondoljunk csak a pár napja lezajlott - mindig ígéretes filmektől hangos - sokadik torontói filmfesztiválra, ahol a The Lunchbox (ami megy már Indiába is és a kritikus zöme odavan érte) mellett még a Shuddh Desi Romance is versenybe szállt. Nyilván egyik se jött haza tömött és díjjal teli kezekkel (based on true story), viszont azért azt mindenképp öröm is látni, hogy amúgy két ilyen jó alkotással, már ha lehet hinni tényleg a kritikusoknak, képviseltette magát India akkor és ott, meg odaát.

A Krrish példát vehetne, Anirudh felkötheti, a csütörtök pedig az új péntek. Ablakot be, fülest fel, a Stylish Thamizhachi megérkezett.

Az Ajith Kumar féle (akit imádunk: Billa1&2, Mankatha) Arrambam egyik legkarcosabb filmzenéjét köszönhetjük a személyében. Szerezte Yuvan Shankar Raja, és még sokan mások. Akik amúgy már anno tamilföldön a híres Billa film dalain is együtt komponálgattak. Most meg visszatértek közösen, hogy feje tetejére állítsák (újra) a dél és indiai zenevilágot. És, ha így folytatják még sikerül is nekik.

Jóllehet a Billat nem éri fel az album, viszont ahhoz képest másabb is, stílusban, különlegesebb, érdekesebb. Van azért gyengepontja, de mégis az utóbbi idők egyik legkirályabb indiai filmzene albuma. Amiről ez az egyik elitharcos, olyan, amilyet már biztosan hallottál (nyugatabbról), de a raprész, a szöveg, a zenekód annyira kick-ass, hogy nehéz nem fülbe másznia. Tele van energiával, intenzitásgazdag, ringatóbomba, amiben Rubba Bend teljesítménye koronáznivaló.

Ő az aki a repprészét viszi. És nő. Zseniális. Meg is szavazzuk, válasszuk a HipHopT' Adhi gyengébbik nem megfelelőjének. Lenyűgöző de halálkomolyan. Ha lehet ezt mondani ellopja a showt Yuvan elől, meg a korongon található többi klassz (ilyen) dal elől. Super starse 'swag' hero vana rockeeeee. Hallgassuk csak meg közelebbről! A nap, a hét, a hónap himnusza lányok, all-in.  

Végezetül egy kérésem van csak, a dalbetétet ne aprózzák el neki, ha lehet. Mert úgy, azzal, ez igazán nagy av-orgia lenne, yep, nyami.      

Valaki szerint Sonakshi tette tönkre ezt a dalt. Szerintem nem kellett neki, vagy nem tudta, mert nem volt mit. Ez a Boss filmzene ugyanis alapjáraton tingli-tangli, elmegy szódával, viszont többre már nem hivatott. Tipikus esete annak, hogy egy rendőr azt hiszi átfér még a két villamos között, aztán mégse. És ott ragad be, nem megy tovább se előre se hátra. Meg túlértékelt, a zenék overactingja, Lungi Dance 2.0, ami egy idő után mégis úgy eltűnik a -füledből, mint Magdi néni karja valahol (már elnézést, és remélem ő legalább szerencsével jár). De azt is elhiszem, ha van akinek bejön, szeressétek csak, nem fogok haragudni. Még így készültet is adok mellé, legyen dupla az öröm.    

Kapooréknál ég a világ, Sütik már a rántott békát. Zimmezum, zimmezum, Rece fice bum-bum-bum.

Ergó családban maradt a legújabb Besharam dalbetét. Itt egy Kiskapoor (Ranbir), ott egy nagykapoor (Rishi), kettő is (Neeta), tehát mindenki jelen van aki 'fam' és számít.

Még egy ilyen wannabe item numbernek is megfelelne a produkció, sőt nem is olyan szörnyű a többi dalbetéttel összehasonlítva. Nyilván a Kapoorerő, és varázslat uralkodik el az emberen amikor nézi, és meglágyítja a szívét, hogy egy rossz szót nem tud írni róla.

Pedig lehetne, mert ez is inkább semmi, mint a több esete. Hiszen azért ez lehetne puccosabb, kihupáltabb is, de igazából már úgy se várunk sokat a Besharamtól. De így legalább pont kellemes meglepetés lett a Chal Hand Uthake Nachche, amit lehet ajánlani azoknak, akik imádják ezt a famíliát egyestül és mindenestül. Nekik bátran. És nekik.   

A 2007-es Welcome rendezője Anees Bazmee miután rátalált a szerinte és számára megfelelő színészre és színésznőre hivatalosan is bejelentette a minap, hogy jövőre érkezik a folytatás.

Ahol már nem Akshay Kumar és Katrina Kaif viszik el a főbb szerepeket, hanem egy teljesen új párral vágnak neki, ami jelen esetben a John Abraham és Shruti Haasan jodit takarja, akik még együtt soha nem szerepeltek onscreen.

De ebből ők is, a közönség is, és a film is sokat profitálhat. Apropó film, a cím stílusosan (avagy sokat nem gondolkodtak ezen se) Welcome Back lett, és a rendező elmondása alapján nem lesz köze az elsőhöz (és a cím?), nono, de azért Nana Patekar, Anil Kapoor és Paresh Rawal mégis visszatérnek az előző részből. Értjük, már világos.    

Shrutinak egyébként a hírekkel ellentétben bérelt helye lett, azok után, hogy Asin csak kacsa volt, meg Sonakshi nem ért rá most ezt forgatni. Míg Aneesnek olyan heroine kellett, aki full-time csak a sequelért él, és hal. De azért a színésznő idei filmjei is (D-Day, RVV) segítettek a döntés meghozatalakor, mert eléggé ügyesen vette az akadályokat, és jól szerepelt az amúgy dél-indiai filmekben sokat látott és bájos Haasan lány.

John Abrahamról meg úgy tartják mostanság, hogy a Madras Cafeval megint mutatott valamit magából. Domborított, tehát már nem csak ruha nélkül tud elsősorban hódítani a nézők (hölgyek, khm) körében, meg romkokban hülyülni, hanem színészként is van benne potenciál. Bár erről azért sokakat nem lepett meg, miután csomó olyan filmben szerepelt pályafutása során (low-budget, noname filmek), amiben nem volt elég a sárm és nem is volt szükséges, megoldotta ő anélkül is.

Én biztosan rájuk szavazok, hajrá nekik, és sok sikert!