calacitra

A hét magasan legjobb napját mivel is lehetne még jobban bearanyozni, mint egy dél-indiai (talán tamil nyelv a nyelv) muzsikával. Azzal. Pontosan. A Prayerrel.

Ami az Idharkuthaane Aasaipattai Balakumara egyik filmzenéje tetszik lenni. És oké, hogy nem mai darab, de a híre csak most jutott el hozzám, szóval nézzétek el, ha már ismertétek, vagy megvolt.

Bár szerintem a jó indiai filmzene az olyan mint a bajai szavazás: soha nem ér véget, meg örökkén örökké fültéma marad.

Hát akkor ezzel is mondok boldog csütörtököt, pénteket, szombatot, hétvégét. Nekem. Magamnak (van miért). Nektek is. Egyébként nem tudjátok, hogy a napokban volt e valami nagymagyar pont kint Indiában? Nem én.  

Már egy ideje itt van a nyelvemen, és böki a csőrömet, szóval csakazértis coming out-olok. Mert komolyan mondom, ha ez, a Ram-Leela idén nem lesz blockbuster, a 'kasszasikerek chennaiexpresse' bwban, vagy Indiában, bánom is én hol, miközben Grand Mastik meg igen, akkor nincs igazság, nincs Isten, de még Mikulás sem (pedig!!).

De tényleg, tényleg arcpirító lesz, ha mégis megtörténik, szégyen and gyalázat, amihez képest a 8-1 csak egy kapufának tűnik, véletlen vereségnek.

Hiszen a trailer, a dalbetétek is annyira ontják magukból az igazságot, a tudást (SLB), a desiséget, hogy indiai ember legyen a talpán, aki még ennek ellenére is otthon marad. Nononono man.

Én kiállok mellette, Hernádi pápá, de nem is kell nagyon, mert maga mellett tart, és eléri azt, hogy egy másodpercre se legyen játszótársam a kisördög. Mert működik. Elsőre, másodjára, de sokadjára is. A dalok pl. a betétekkel újjászületnek (most és így kezdem csak igazán megszeretni, imádni őket, what the fish), eszméletlen, már-már földönkívüli megmagyarázhatatlan csillagsávos csoda meg mi minden még.

Az Ishqyaun Dhishqyaun is ilyen. Az se kivétel ez alól, a többiekkel versenyez. Miközben hátrányból indul. Azzal, hogy csilliónyi háttértáncos és száz outfitkellék, meg külső medzsik helyszín nélkül próbálkozik eladni magát. Azok helyett inkább egyszerűen, puritánul oldja meg kisujjból. Persze az is lehet, hogy az én szemeim szoktak már hozzá a sok és egyszerre több mindenre figyelésre itt, hogy konkrétan képesek voltak ezzel meglepni.

Nyilván el is vérezhetne mindjárt, ezen a ponton, a kezdésnél. Hogy bevállalta. Hiszen ehhez kell két jó színész. Akik között van kémia, tudnak is táncolni, meg együtt is, és még a dal is fasza. De el nem hiszitek, de az ID-nél ez igen, igen, igen, igen, igen megvannak. Ergó a legmerészebb álmainkat (valahol a RNBDJ ugrik be, jóvan, sokaknak biztos korábbi SLB művek inkább) váltja valóra három percben, hogy köpni-nyelni nem tudunk. Mert megincsálja. Megcsinálta. Awesome. Dee és Ranveer tapstaps, de a koreo' atyjának is kijár belőle.

Ha pedig a közeljövőben gifalbumot akartok kiadni, akkor ez egy jó kiindulási alap lehet, minden másodperce kivágni, bekereteztetni, animálni való. Van is itt minden, kitekintés (0:43), csókok, fegyverarzenál. Amúgy meg a mozdulatok kielemzésére ez a hét is kevés lenne. Hát még megtanulására, mennyi meló is lehetett, ha ennyire átjön már. De kurvára megérte. Must-see.   

A tegnapi nappal újtára indított wannabe Lucia (2013, Pawan Kumar, malayalam) kampányolosdi második ütemében az állóképektől már elszakadva a mozgóképek felé fordulunk és vesszük az irányt a Nee Thoreda kedvéért és annak tolmácsolásában.

De nem csak azokhoz, hanem mindjárt a dalokhoz is. Hiszen egy dalbetétről van szó ez esetben. Ahol baromira kijön, hogy mennyire szépen szól ez a malayalam nyelv is, ha éneklik, ilyen tökéletesen, meg zsenálisan, meg ámulatba ejtően.

Mondanám, hogy figyeljetek is csak a fületekre (egészben), de nem tudom, mert vigyázat a szem sem marad szárazon itt és most.

És bár csak pár képkocka erejéig cövekelünk le az összLuciaból, de az meg elég impresszív, képtelenség is elengedni, magához láncol a sejtelmes, bizsergő meg szép ütemeivel, imádom. Annyira szeretem, amennyire egy filmzenét szeretni lehet. Szóval így állunk, és ez még mind semmi, a Lusziááááá legyen veled.

Shekhar: Yeaaah!

Gondolom senkit se hagyott már nyugodni, hogy hogyan lett a Thooból Tooh. Miért lett az ami. Akár címügyileg, akár zeneileg, akár dalbetétileg. De innentől kezdve eshetnek le a nagy kövek, mert eljött végre a howtokmakeit hozzá, amiből minden de minden kiderül, és az összes kérdésünkre választ kaphatunk, az előbbiekre, meg a többi kimondatlanra.

Ami fakt, hogy Vishal írta, Shekhar a zenét szerezte, Remo a koreot adta alá, míg a színészek meg magukat hozták benne. 

Miközben a tototototútútútúzás elképesztő méreteket ölt az emberben, alig fér el a bőrében, és mindig ezt akarja plébekelni, ordíbálni, meg akármilyen szövegkörnyezetben indokolatlanul felhasználni.

Verdikt. Teljes tapadást ad, még mindig, a dallamok meg legyőzik a közelgő szél, vihar, front baljós árnyait. Ma pl. még napszemüvegben lehetett vagánykodni tototototútútú. Érzitek, ugye?

Everybody does it and you can do it tooh! 

Egy hét igazi hétindító dalok nélkül. So sad. Mert, ahogy az előbbitől, úgy a Mickey Virus romantikus dalától se szeretnék szerelmes, szerelmesebb lenni. Bárkibe, vagy akár a filmzenébe. És ezen még a látottak se kozmetikáznak sokat. Még akkor se, ha bár helyenként ötletes, már-már szerethető, és trú, de aztán az egész ánblok mégis felejtőssé válik, egyszeri soha nem visszatérő daldarabbá fokozódik le a szememben meg a fülemben egyaránt. Ha nincs más, akkor talán. Különben nem.