calacitra

Shahidnak tetszik, Sonaksinak tetszik, én meg egyenesen imádom.

Nincs mit kertelni tovább, a Saree Ke Fall Se az év egyik leghangulatosabb, legemlékezetesebb, élménydúsabb dalbetétje lett. Ami tényeg attól jó, hogy faék egyszerű. Nemcsak szerintem, a koreo és rendező felelős Prahu Dheva szerint is. Aki megint varázsolt egy nagyot, ott a sivatag kellős közepén.

Meg a színészek között is, egy kis kémiát. Úgy, hogy komolyan egy rúpiát nem tettem volna arra, hogy ez valaha is működhet velük (Yes we made it), ez a jodi akármikor is ebben az életben, ezen a földön. De PD ezért az aki, tartjuk zseninek. Például a háttértáncosokról ha nem mondja, észre sem veszem, hogy háttal vannak, úgy arc nélkül, egy mozdulatot leutánozva konstans. Mert a színészek teljesen elrabolták a tekintetemet. Azok a ruhák is szenzációsak, szemorgazmus az egész, a szárik meg Sonakshin is milyen csudaklasszul állnak. Mennyire gyönyörű így és itt. Tökéletes na. 

Bár a sikert nem csak az ő nyakába kell egyedül varrni, hiszen Pritam is megdolgozott érte, aki már a Race 2-ben, a YJHD-ban is kitette a lelkét, beleadott mindent, és a folytatás is legalább annyira lett gyümölcsöző és fülszimpatikus, mint az említettek vagy a korábbi referenciái idénről. Határozottan évzene a Saree Ke Fall Se, az meg csak hab a tortán, hogy a dalbetét, ami készült hozzá olyan, hogy már el se tudnád képzelni nélküle, vagy ha csak más lenne. Ennek így kellett lennie. És ez így is a szép.

Eszéeszéeszéeszéhá eszéeszéeszédzseszé...

Pár bejegyzéssel lentebb már írtunk róla, hogy Salman Khan dalbetétet ment forgatni a szomszédos Romániába, amit most megfejelünk egy azóta már előkerült interjúval, ami vele készült két forgatás között. Itt és ebben szóba kerül többek között az ország (milyen szép, eh), az ételek, maga a film, a Jai Ho, meg a tesó rendező személye, hogy milyen vele együtt dolgozni. De ami ennél is izgalmasabb kérdés, amit a végére hagytak okosan-ügyesen, hogy mi is van most közte pontosan meg a román modell Iulia Vantur között. Hiszen az a hír járta, hogy járnak. Na de Salman szerint mégse.  

Avagy - milyen - nehéz az élete egy nagyvárosi romeónak a vidéken, ha a BFF akar lenni az ott élőkkel. Ha más nem alkalmazkodni, elfogadtatni magát, megszokni, és nem megszökni. Végülis valamit valamiért. A szerelem meg nem megy olyan könnyen. Imran Khan erről többet tudna most mesélni, meg a karaktere. Amúgy meg a dalbetét gyengébb lett, mint egy indiai kisfalu legkisebb jelerőssége. És ez úgy, ahogy, van.

Shahid Kapoor mindenhol elmondja, hogy majd december 6-n kiderül, mi is az a három pont a címben, de úgy őszintén sokkal inkább lázban tart maga a film, hogy Prahbu Dheva megint mit alkotott, és mit hozott ki belőle. Nem mellesleg, ugyanitt, ez a plakát is annyira rendben van, hogy tenném fel a falra, ha lenne a kezemben. Karácsonyi ajándékként küldhetitek köszi, nem veszem zokon. 

Az első előzetestől jó sok körhátránnyal lemaradva, de még így is figyelemfelkeltőnek és izgalmasnak hat a tamil filmgyártás ezen produkciója, amiben a már említett hazánkban felvett Anirudh filmzenék közül az egyik adja az 50% valóság mellé párosuló 50% fantasy (indiai viszonylatban állatira eyecandy) sztori alá az ütemet. És bár igaz, hogy nem kimondottan egymásnak lettek teremtetve, mármint a zene és az trailer, mindegyiknek meg is van a maga kis szépséghibája, ettől eltekintve összeségében lehetetlen haragudni rá. Látni kell majd.